A kis Beethoven ül a zongoráján, és cigizik. Bejön az édesanyja: – De Ludwig, kisfiam, ez ma már a kilencedik Symphoniád!

- Doktor úr, segítsen rajtam! Nem tudok aludni, mert mindíg horkolok.
- Horkol? Attól még lehet aludni.
- Dehogy lehet! Amikor horkolni kezdek, a feleségem azonnal felébreszt!

Két párttitkár beszélget:
- Nem lesz itt semmi gond. Olyan búzakazlak vannak, hogy Isten lábáig érnek!
- Na de elvtárs! Nincs is Isten!
- Miért, búzakazlak vannak?

Ellesett beszélgetés egy 8 éves kisfiú és 5 éves húga között. A kislány így
szól a bátyjához:
- Gyere, segíts felinstallálni ezt a játékot!
- De buta vagy! Nem tudsz installálni?
- Az installálás már megy, csak olvasni nem tudok.

Az okos kutya bandukolt a sivatagban, amikor egyszercsak észrevette, hogy egy leopárd rohan felé, amely minden kétséget kizáróan fel akarja őt falni.
Gyorsan elkezdett gondolkodni, mit tehetne. Észrevette, hogy éppen mellette van néhány csont a földön. Gyorsan odament és elkezdett egy csontot rágcsálni.
Mikor a leopárd már közel volt, felkiáltott:
- Hú de finom volt ez a leopárd! Bárcsak lenne még egy itt valahol a közelben!
A leopárd ezt hallva hirtelen megállt, majd rémülten felmászott a legközelebbi fára. Ott ezt gondolta magában:
- Hú ez meleg helyzet volt. Ez a kutya majdnem elkapott.
Igen ám, de volt az egyik közeli fán egy majom, aki látta a történteket.
Gondolta, hogy szerez egy jó pontot a leopárdnál ha elmondja neki az igazságot, hátha azután már nem fogja őt bántani.
A leopárd hallva az igazságot dühösen lemászott a fáról és azt mondta:
- Gyere majom, ülj fel a hátamra és majd meglátod hogy jár az a kutya aki engem lóvá tett!
A kutya észrevette, hogy mi történt és látta a majommal a hátán közeledő leopárdot. Gyorsan elkezdett gondolkodni, hogy vajon mit tegyen. Végül leült a csontok mellé, háttal a közelgő leopárdnak, mintha nem vette volna észre, hogy jön. Amikor már úgy érezte, hogy közel járnak, hirtelen megszólalt:
- Hol a fenébe lehet már az a majom. A majmokban nem lehet megbízni. Már legalább fél órája elküldtem, hogy kerítsen nekem még egy leopárdot…

A csiga vérző fejjel ül az erdő ambulanciáján. A gyík veszi fel a jegyzőkönyvet, hogy rekonstruálják az esetet:
- És pontosan mi történt? – kerdezi a gyík.
- Hát, téptem mint az állat, és egyszercsak kinőtt előttem egy gomba!

- Doktor úr, mostanában olyan türelmetlen vagyok az emberekkel.
- Ez érdekes, meséljen még erről egy kicsit!
- Azt csinálom, te barom!
Olyan geek vagy, hogy hullanak a dvd-k a zsebedből.
Olyan geek vagy, hogy kilóg a ram a zsebedből.
Olyan geek vagy, hogy szemüvegvásárláskor megkérdezed, hogy hány milisec a késleltetése a képnek.
Olyan geek vagy, hogy gépház a párnád.
Olyan geek vagy, hogy keresed az autóban a wasd-t.
Olyan geek vagy, hogy autóvásárláskor megkérdezed, hány Ghzen megy a motor.
Olyan geek vagy, hogy keresed a backspacet a füzetben, ha valamit törölni akarsz.
Olyan geek vagy, hogy követeled, hogy a személyiden a nicked is rajta legyen.
Olyan geek vagy, hogy a tv-hez keresed a billenytűzetet.
Olyan geek vagy, hogy reklamálsz a boltban, hogy 1 kg az 1024 gramm.

Az informatikust elküldi a neje boltba:
- Vegyél margarint, és ha van tojás hozz 10-et.
A férj hazaállít 10 margarinnal.
- Volt tojás.

A németek kiképeznek 2 szuperkémet, hogy beépüljenek az ellenséges angol területen. Megvan a kiképzés, és kihajítják őket a repülőből (persze ejtőernyővel). Földet érnek, szmokingot húznak, és beülnek egy angol bárba. Megszólal az egyik kém ékes angolsággal: – Two Martini, please! – Dry? – kérdez vissza a csapos. – Nicht drei, zwei!!

Legjobb sorozat: Steins Gate

Ezen nem kell sokat gondolkodnom, a Mahou Shoujo Madoka Magica is nagyon jó volt, de a Steins Gate még annál is jobban magával ragadott.

Legjobb film: Redline (ez se volt nehéz döntés)

Legjobb akció: Broken Blade:

A BB mozifilmek sorozata volt, úgyhogy mind az akció, mint az animáció minősége is ennek megfelelő színvonalú volt.

Legjobb vígjáték: Steins Gate

de a Bakumannak és a Tiger & Bunny-nak is volt sok jó pillanata.

Legjobb dráma: Mahou Shoujo Madoka Magica

Legjobb sci-fi: Tiger and Bunny

A Sternbild városában játszódó történeten kívül most hirtelen csak a Steins Gate jut eszembe, mint sci-fi sorozat, de azt már így is elég kategóriában neveztem meg, mint legjobbat, úgyhogy legyen inkább a Tiger & Bunny.

Legnagyobb pozitív meglepetés: Kamisama Dolls

Nem terveztem, hogy nézni fogom, már féltávnál járhatott a sorozat, amikor dicséreteket olvasva belekezdtem, és nem bántam meg.

Legnagyobb negatív meglepetés (magyarán csalódás): Fractale

Nagyon ígéretesen indult, de egy idő után egyre jobban irányt és célt tévesztett, a rendező láthatóan nem tudta, hogy mit is akar kezdeni az egésszel.

Legjobb animáció/vizuális effekt:

Ha a (sorozatokkal nem egyező költségvetésű) filmeket (Broken Blade és Redline) nem számítom, akkor ide is jöhet a Madoka.

Legjobb opening:

Ebből nem volt egyértelmű kedvencem, de a Fate/Zero-, a Kamisama Dolls-, és a 32. Detective Conan-opening is tetszett.

Legjobb ending: Mahou Shoujo Madoka Magica

Legjobb lány/női főszereplő: Kaga Rin (Usagi Drop)

Ide kívánkozna Minami (Moshidora) és Saber (Fate/Zero) is, de legyen inkább Riné ez a kategória. Ha megkérdeznétek, nem tudnám részletesen kifejteni, hogy miért éppen Rin, úgyhogy kölcsönveszem Leara megfogalmazását: “Mit is mondhatnék rá? Azt, hogy awwwwwwwwwwwwwwwww”

Legjobb fiú/férfi főszereplő: Okabe Rintarou/Hououin Kyouma (Steins Gate)

Kell magyarázni? Persze, hogy nem!

Legjobb lány/női mellékszereplő: Irisviel von Einzbern (Fate/Zero)

Iri egy kedves, aranyos, másokkal törődő, az élet által nyújtott lehetőségeket néha már-már gyermeki lelkesedéssel kiélvező, de mégis komoly, szükség esetén bátor, elszánt nő, aki ha kell, mindent megtesz a hozzá közel állók megvédéséért. Pár rész elég volt ahhoz, hogy megkedveljem.

Mindenképpen megemlítendő még Karahari Kuuko (Kamisama Dolls) is. Nem olyan összetett figura, mint Irisviel: teljesen őrült(nek tűnik), mindent valami elborult módon old meg (de azért megvan a magához való esze). Imádtam az összes jelenetét. Mondhatnám, hogy Kuuko Haruhi felnőtt verziója lenne, de hiányzik belőle az az önzés, a körülötte lévőket elnyomó egoizmus, ami miatt nem vagyok Haruhi fanatikus hívője. Sajnos a sorozat vége felé kissé háttérbe szorult.

Legjobb fiú/férfi mellékszereplő: Rider (Fate/Zero)

Őt is hamar meg lehetett kedvelni, a Fate/Zero sok jó karaktere közül ő az egyik legtöbbet szereplő, határozott, nyugodt, becsületes – a Méltó Ellenfél tökéletes megtestesítője. Ami (legalábbis számomra) ugyanilyen fontos, hogy az ura csicskása megidézője nevelése mellett/alatt rendszeresen hozta a poénokat is.

Legjobb negatív szereplő: benevezhetném a Madoka főgonoszi szerepet betöltő manipulátorát, de azzal lelőném a sorozat egyik nagy spoilerét, úgyhogy jöjjön inkább még egy Fate/Zero-karakter Gilgamesh személyében. Beképzeltsége itt is ugyanolyan epikus méreteket ölt, mint a Fate/stay night alatt (itt is korcsnak és alantas féregnek hív szinte mindenkit ), de ebben a sorozatban azt is bebizonyította, hogy ő is igen jó mások manipulálásában.

A távoli jövőben Sternbild városában szuperhősök őrzik a békét és üldözik a bűnözőket. Szuperhősöktől elvárható módon különleges képességeik vannak és a városlakók előtt valódi identitásukat titok fedi, – de a szuperhősös történetektől eltérően a Tiger & Bunny hősei alkalmazottak, akiket különféle cégek szponzorálnak. Ezek a cégek fedezik a bevetések, különleges erőket igénylő esetek során bekövetkező anyagi károkat. A történetnek van még egy érdekessége is: a hősök működése egyben showműsor is: mindig közvetíti a tévé, és a bűnözők elfogásáért vagy ártatlanok megmentéséért a hősök pontokat szerezhetnek, és az egy év alatt legtöbb pontot szerző hős a következő évre mindig megkapja a kitüntető Hősök Királya címet. (Mellékes apróság: a sorozatot készítő Sunrise stúdió kihasználta a szponzorálásból adódó lehetőségeket, és itt még a Code Geass szintjénél is magasabbra vitte a termékelhelyezések alkalmazását.)

A különleges képességgel rendelkező embereket, akikből hősök lehetnek, NEXTeknek hívják. A főszereplő, Kaburagi T. Kotetsu pl. a képességét használva a normális emberi erő és reflex százszorosát képes előhozni magából öt percre, mások tűz- vagy jégalapú erővel rendelkeznek, de van alakváltó is, satöbbi, satöbbi. Kotetsu némileg szokatlan főszereplő – nem hiszem, hogy sok olyan anime készült az utóbbi években, aminek egy középkorú, özvegy férfi a főszereplője. Kotetsu amúgy Wild Tiger álnéven hősködik, tíz évre visszatekintő pályafutásával veteránnak számít. Jobb napokat is látott veteránnak, tegyük hozzá. Wild Tiger ugyanis a régimódi hősök közé tartozik, akinek nem az a lényeg, hogy a munkaadója mekkora profitot könyvelhet el, hanem, hogy valóban segíti és megmenti-e Sternbild lakóit. Rendszeresen hangoztatja, hogy amikor emberéletekről van szó, akkor az anyagi kárt nem szabad figyelembe venni cselekvéskor, de ennek megvan az ára: egy idő után (történetünk kezdetekor) az őt alkalmazó kis cég már nem tudja megtéríteni a Kotetsu által okozott károkat, és bezárja a boltot. Kotetsu szerencséjére azonban egy nagyobb cég átveszi őt, hogy belőle és egy, az övéhez hasonló képességgel rendelkező fiatalemberből létrehozza a Sternbild történetének első hős-duóját. A fiatal Barnaby Brooks gyakorlatilag mindenben Kotetsu ellentéte (zárkózott, hidegvérű, a cége érdekeit mindennél magasabbra tartó), ami az együttműködést finoman szólva is nehézzé teszi eleinte, Barnaby Kotetsu hozzáállásánál talán csak egy valamit kedvel kevésbé: a sisakján lévő nyuszifülekre emlékeztető izé miatt Kotetsutól kapott Bunny becenevet.

Kotetsu

Barnaby

Bunny és a fülei

Bunny és a többi hős

Az első részek a hősködéssel járó akciók mellett a mellékszereplők, a többi hős bemutatásáról is szóltak, és azt kell hogy mondjam, meglehetősen jól oldotta meg ezt az anime, mind izgalomból, mind jellemrajzból pont megfelelő mennyiség volt. Ahogy aztán haladt a sorozat, és elkezdett kibontakozni a történet, egyre több minden derült ki Barnaby múltjáról is, és a duó szép lassan kezdett összerázódni, hogy mire az első igazán komoly bűnöző megjelenik, már egész jól együtt tudjanak működni. A sorozat második felében újabb szálakkal bonyolódik a történet és Kotetsuék helyzete, hogy a végére egy több epizód hosszú, igazán epikus finálét kapjunk.

Eddig minden szépen és jól hangzik, de sajnos a Tiger & Bunny sem lett tökéletes: fő célját, a néző szórakoztatását ugyan mindvégig sikeresen végrehajtotta, de nem klisémentesen, és 1-2 fordulat bizony elég kiszámítható volt. A sorozat második felében újabb probléma ütötte fel a fejét, a Sunrise láthatóan csökkentette a Tiger & Bunny-ra szánt erőforrásait, ami helyenként a grafika szemmel látható romlásával járt.

Ahogy mondod, Kotetsu, ahogy mondod

A fentiek ellenére a T&B-t az idei év egyik legnagyobb meglepetésének tartom, olyan sorozatnak, amiben azt hiszem, mindenki találhat magának valami szórakoztatót, és Kotetsu személyében az év egyik legszimpatikusabb főszereplőjét is megkaptuk. A történet még nem ért véget, a sorozatot még két film fogja követni.

25 rész,

8/10

(Ezt a bejegyzést szeptemberben kezdtem el írni, majd hosszú szünet után a múlt héten álltam neki a befejezésének, szóval ha valami hülyeséget írtam volna, vagy valamit kifelejtettem volna, írjátok nyugodtan a szenilitásom számlájára.)

Detective Conan: Quarter of Silence

A 15. Conan-film Tokióban kezdődik, ahol Conan, ha nem is hiúsít meg egy bombatámadást, de legalább azt eléri, hogy halálos áldozatok ne legyenek,  csak anyagi kár. A tettes üldözése során az út egy kis faluba vezet, amelyet pár évvel korábban építettek, miután egy gát felépítéséhez el kellett árasztani egy másik falut. A szép téli napok alatt, a gyönyörű fehér hóban ünnepelnék a lakosok a falu fennállásának 5. évfordulóját, de  közülük többeknek vannak olyan titkai, amiknek a ki nem tudódása érdekében készek, khm, sok mindent elkövetni. Az előző Conan-filmek mintájára ez sem nélkülözi tehát a jelentős anyagi kárt, és nem maradunk hulla nélkül sem, valamint az elmúlt évekhez hasonlóan a nyomozás itt sem tart sokáig, itt is az akción van a hangsúly. A filmekben gyakran hosszú perceket kapó gördeszkázást ezúttal csak rövid ideig élvezhetjük, de a készítők ezalatt azért megajándékozzák a nézőt egy olyan jelenettel, amit csak a Code Geass Wallzaku néven hírhedtté vált falonfutós jelenetéhez tudnék hasonlítani. Most – tél lévén – a snowboardozásé a főszerep, amit Conan szintén olyan magas szintén űz, mintha már évek óta minden télen csak ezt gyakorolná. Szerencsére valahogy ezt most sikerült fogyaszthatóbban eladni, mint az előző film extremitásait, bár ezt a filmet sem nevezném örök klasszikusnak, de azért jobban tetszett, mint a Lost Ship in the Sky.

Macross Frontier: The Wings of Goodbye

Ez a film ott folytatja, ahol az előző abbahagyta, így a történetéről nem is nagyon írnék (azt hiszem, elég nehezen menne spoilerek nélkül). Nem egy rossz film, de az elsőtől elmarad. A csaták jók, van sok hatásos jelenet, egy-két jó poén, és a végén még a szerelmi háromszög is lezárul. De. Végig érződik rajta, hogy a stáb valami nagyon nagyot akart összerakni, egy nagyon izgalmas és nagyon szép grafikájú filmet, de túllőttek a célon. Egyrészt túl sok fordulatot dobnak be, ami néhol logikátlanná teszi egyes szereplők cselekedeteit, másrészt túl sokszor játsszák el az “úgy tűnik, hogy XY szereplő meghalt, de 5-10 perc múlva kiderül, hogy mégsem” névre hallgató effektust. Egyszer még hatásos, de sokadjára már nagyon erőltetett. A grafika és az animáció nagyon szép volt, de ezúttal már határozottan túlburjánzónak és csicsásnak találtam a koncertek közben a vizuális effekteket.

Egyes jeleneteket biztosan vissza fogok nézni újra és újra, de nem valószínű, hogy az egész filmet még egyszer végignézném valamikor.

Más: bekövetkezett az, aminek a lehetőségéről már írtam, és négy rész után dobtam a Personát.

Komoly, mondhatnám drámai (egy találó megjegyzés szerint “mély és érett”) történet hat barátról, akik közül az egyik lány, Menma meghal még gyerekkorában, ami után a másik 5 gyerek barátsága is szétesik. Évekkel később Menma szellemként visszatér Jintanhoz (a főszereplőhöz), hogy a fiú teljesítse egy kívánságát, amit Menma még halála előtt szeretett volna beteljesülve látni. A probléma csak az, hogy Menma már maga sem emlékszik, hogy mi is volt az a kívánság. Ennek ellenére Jintan úgy dönt, megpróbálja teljesíteni a lány kívánságát, és ehhez a másik négy barátjuk segítségét kéri, akik azóta külön utakat járnak. Ez nehezen indul, mivel Menmát csak Jintan látja, és a többiek nem akarják elhinni, hogy Menma valóban visszatért (igazság szerint maga Jintan is sokáig gondolkozik azon, hogy Menma szelleme valóban megjelent-e előtte, vagy csak ő őrült meg és képzeli azt, hogy a lány ott van vele), de lassacskán a Menma iránti érzéseik újra összehozzák a régi barátokat. Ez viszont egyben újra felszakítja a lelki sebeket, és egy idő után azokról is kiderül, hogy nem tudták feldolgozni a lány halálát, akikről első pillantásra úgy tűnik, hogy tovább tudtak lépni…

Az Ano Hana mind belcsín, mind külcsín szempontjából nagyszerű sorozat, tényleg sikerült jól ábrázolni a szereplőket, dilemmáikat, fejlődésüket, a grafikára sincs panaszom, csak két dologba tudnék belekötni, az egyik az, hogy a módszer, amivel Memna jelenlétéről a többiek is meggyőzödhettek, már jóval a bekövetkezés előtt jelen volt, így az egész részekkel korábban is megtörténhetett volna. A másik a finálé: a sorozat végét a készítők nagyon meghatóvá akarták tenni, de sajnos túlzásba estek, és az utolsó rész vége inkább giccses, mint megható. Azért így is az év egyik legjobb sorozata szerintem.

Guilty Crown : eddig 1 részt láttam belőle

A közeljövőben, Japán romba dőlése után az ország nemzetközi irányítás alá kerül. Ouma Shu, egy önmagával elégedetlen középiskolás, egy véletlen folytán nemcsak megismerkedik kedvenc énekesnőjével, Inorival, hanem arra is rájön, hogy a lány egy lázadó/terrorista csoport tagja. Amikor az országot felügyelő katonák egy egysége rajtuk üt, a lányt elkapják, és így Shura hárul a feladat, hogy elvigye Inori társaihoz a lány által ellopott szupertitkos tárgyat. Az események sora végül azzal zárul, hogy Shu szert tesz egy különleges képességre – és más meglepetés is éri aznap este.

Valamit tenni kívánó középiskolás. Idegen, kegyetlennek bizonyuló hadsereg Japánban. A fenti sereg által üldözött lány, aki miatt a főszereplő egy különleges képességre tesz szert. “A Királyok Ereje”.  Nem én vagyok az egyetlen, akinek az első rész után eszébe jutott a Code Geass, de azért nem írnám le egyszerű koppintásként a Guilty Crownt, pláne, hogy a Production IG készíti, valamint, hogy a Noitamina projekt része.

Bakuman 2: eddig 3 részt láttam belőle

Ott kezdődik, ahol az első sorozat véget ért. Miura lelkes stílusa egy kicsit idegesítőbbnek érződik, mint amilyen a mangában volt, de azért elviselhető. A rajongóknak kötelező ez a sorozat is.

Persona 4: eddig 2 részt láttam belőle

A négyes szám csalóka, ez nem azt jelenti, hogy ez a Persona című anime 4. sorozata lenne, hanem azt, hogy ez a Persona című játék 4. részéből készült sorozat. (Állítólag elég sikeres, de én nem vagyok egy nagy gamer, szóval nem ismerem.)

Narukami Yu egy kisvárosba költözik, még be se illeszkedhet az új iskolájába, amikor titokzatos gyilkosságok történnek a városban. Új barátai szerint ez kapcsolatban áll egy tévécsatornával: ha éjfélkor arra az adóra kapcsol valaki, akkor az, akit a tévében lát, hamarosan meghal. Yu és 2 komája persze hamarosan az események közepében találja magát, miután egy tévékészülékbe belenyúlva az beszippantja őket, és egy másik dimenzióban találják magukat, ahol Árnyaknak nevezett valamik támadnak rájuk, de egy medveszerű valami a segítségükre siet, és az ő tanácsával Yu megidéz egy lényt (a címbeli Personát), amivel kikeverednek a bajból. A gyilkosságok ügye persze ettől még nem oldódott meg…

Ha lesz olyan az öt sorozat közül, amit dobni fogok, akkor ez lesz az. Nem mondhatom, hogy kifejezetten rossz lenne, nem látok benne semmi komolyabb hibát, leszámítva azt, hogy a feltehetően aranyosnak/viccesnek szánt medveszerűség elég idegesítő, de nincs benne semmi, ami igazán megfogott volna, a másik világban való harcolászás meg nem kimondottan érdekel. 2-3 részt még adok neki, ha addig nincs változás, akkor pápá.

Fate/Zero: eddig 3 részt láttam

Az új sorozatok közül egyértelműen ez a kedvencem. A Fate/stay night ideje előtt 10 évvel játszódó történetben ugyan eddig még inkább a szövegelés dominált, mint a harc, de ettől még egyáltalán nem unalmas: a stratégia ezúttal fontosabb szerepet kap. Az előddel ellentétben már most közelebbről bemutatták a legtöbb Mastert és Servantot – természetesen az olyan, a Fsn-ban is szerepet játszó, vagy legalább hatást gyakorló szereplőkkel az élen, mint Saber, Kotomine, Kiritsugu, de már Gilgames is tiszteletét tette. Bár a hangulat sötétebb, mint volt (már amennyire emlékszem :p), egyes szereplők azért poénokat is hoznak a sorozatba.

Shinjurou és Inga

Rie

Az első rész után vegyesek a benyomásaim: maga a bűnügy, illetve annak felderítése rendben volt, de nem volt valami különleges, viszont a rész végén volt két olyan csavar is, amelyek színt hoznak az eleinte átlagosnak tűnő detektívtörténetbe. Mindenképpen nézni fogom tovább.

Akihabara(Tokió), 2010. Okabe Rintarou (barátainak Okarin) gyerekkori barátnőjével, Mayurival egy híres tudós időutazásról szóló előadására indul, de a napja nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte: először az előadás helyszínéül szolgáló épületbe csapódik egy szatellithez hasonlító, de ismeretlen gép, majd Makise Kurisu, egy lány, akit akkor lát először, azt állítja, hogy Okarin a nap folyamán korábban már beszélgetett vele, és hamarosan ismét belefut a lányba – aki akkor már meggyilkolva fekszik a földön. Hazafelé pedig valami különös, megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába, de ez még nem minden: pár nap múlva összefut Kurisuval, aki valamiért újra életben van. …és akkor az elküldése előtti héten megérkezett e-mailt még nem is említettem…

Okarin foglalkozására nézve egyetemista, bár jobban szereti magát őrült tudósnak mad scientistnek hívni. Első pillantásra valóban elég őrült alak, többek között mindenhová fehér laborköpenyben megy, mindenkinek Hououin Kyouma néven mutatkozik be (arra hivatkozva, hogy ez az igazi neve, és az Okabe Rintarou csak álnév), gyakran szövegel arról, hogy egy titokzatos szervezet üldözi őt, és a (kikapcsolt) telefonjába sokszor beszél úgy, mintha valami bajtársával beszélgetne, továbbá hülye becenevekkel látja el ismerőseit. Szabadidejében az általa, évfolyamtársa, Daru(műszaki zseni és perverz otaku egy személyben), és Mayuri által alapított “laboratóriumban” tölti, ahol a jövőt meghatározó szerkentyűket igyekeznek feltalálni (de sajnos legtöbbször ezek a szerkezetek meglehetősen hasznavehetetlenek).

Egyszer aztán mégiscsak sikerül valami jelentőset összehozniuk: feltalálják az időutazás egy kezdetleges formáját: egy mobiltelefont a megbuherált mikrohullámú sütőjükkel összekötve üzeneteket tudnak küldeni a múltba. Hamarosan azonban  rájönnek egy, az időutazással kapcsolatos sötét titokra, és a békés kísérletezgetés napjai innentől meg vannak számlálva.

Amikor először olvastam a sztoriról a tavasszal induló animék ismertetésében, akkor az időutazás keltette fel a figyelmemet, de alighogy elindult a sorozat, már pár rész múlva azt vettem észre, hogy hiába érdekel a történet időutazásos része is, sokkal inkább a szereplők miatt nézem a Steins Gate-et. Ezzel párhuzamosan egyre jobban élveztem a sorozatot, és az utolsó előtti rész végén már biztos voltam abban, hogy ha csak nem rontanak el valamit nagyon az utolsó részben, akkor a SG be fog kerülni a kedvenc animéim közé. Nos, Hölgyeim és Uraim, nem rontottak el semmit.

Hogy miért is olyan jó a Steins Gate?

A sorozat több műfajba is be lehet sorolni: sci-fi, dráma, vígjáték, thriller, és ezek a műfajok egy egységes egésszé álltak: a készítők mindegyikből épp annyit adagoltak, amennyi szükséges, semmit sem vittek túlzásba, semmi sem érződött közülük erőltetettnek – és ami a legjobb, hogy a fentiek mindegyikében kiváló munkát végezték (egy kivétellel talán, amire később még kitérek). Személy szerint a poénokat, a pergő párbeszédeket értékeltem a legnagyobbra, amelyek a legtöbb epizódban jelen vannak, csak a történet legsötétebb részeiből hiányoznak.

Ehhez persze elengedhetetlenek voltak a nagyszerű szereplők is: elsősorban maga a nagy Hououin Kyouma, az excentrikus, harsány, hol forrófejű, hol hidegen számító, első pillantásra némileg idióta és faragatlan, de a lelke mélyén komoly, a barátaival törődő és értük mindent megtevő, elszánt mad scientist. Vitáiban méltó ellenfele Christina Kurisu, Okarin asszisztense akivel mind a lazább, mind a komolyabb helyzetekben szórakoztató duó alkot, de Mayuri se marad ki a jól sikerült karakterek sorából, ha elsőre gyerekesnek is tűnhet, a sorozat folyamán többször bizonyítékot ad kiváló emberismeretéről és arról, hogy jól forog az esze. A mellékszereplőknek is vannak jó pillanataik. 

Az első és az utolsó részekre visszatekintve azt kell mondanom, hogy az anime (pontosabban az annak alapjául szolgáló játék) történetét elég jól megtervezték és összerakták, a vége felé többször előjöttek olyan részletek, amik már eleinte jelen is voltak, de csak ekkor váltak érthetővé (és fontossá). (Ahogyan az is kiderül, hogy tulajdonképpen mi is az a német-angol keverékkifejezés, a Steins Gate, ami címként szolgál, és mi a jelentősége.) Ami az időutazást illeti: a különböző idővonalakról, az ezekben bekövetkező változások hatásairól elég sok szó esett, a készítők igyekeztek komolyan előadni a témát.

Itt láttam a Steins Gate egyik gyenge pontját: fentebb említettem ugyebár, hogy a szereplők egy mobiltelefont a megbuherált mikrohullámú sütőjükkel összekötve üzengetnek a múltba. Ez elsőre elég hülyén hangzik ugyan, de… de másodikra is, pedig nem is vagyok fizikus. Ugyan nagyjából túl tudtam tenni magam az első részek áltudományos dolgain, de azért meg tudom érteni azokat, akik nálam jobban érdeklődnek a fizika iránt, és akiknek ez elvette a kedvét a sorozattól. A másik tényező, ami eleinte zavart, az a character design volt: a szereplők életkora nem mindig jött át (Okarin és Daru jópár évvel öregebbnek tűnnek 18-nál, Mayurit viszont az első részben a viselkedése és a Hanazawa Kana által használt hangszín miatt 12-14 körülire tippeltem. Aztán amikor Okarin felemlegette a Mayurival való gyerekkori barátságát, az az érzésem támadt, hogy rosszul tippeltem meg a korukat, ami be is igazolódott, amikor az első részt megnézve felugrottam az AniDB-re). Magában a grafikában és az animációban viszont nem láttam nagyobb problémákat.

Amiről ritkán szoktam írni, de ezúttal nem mehetek el mellette, az a seiyuuk teljesítménye volt, elsősorban Miyano Mamorué. Hallottam már őt több főszerepben, hallottam magát istennek képzelő szereplőt alakítani, magát mechának képzelő szereplőt alakítani, de igazán csak most, a magát mad scientistnek képzelő Hououin Kyouma alakítása alatt értettem meg, hogy miért van ennyi rajongója a női animések között. De megemlíthetném Imai, Seki, Hanazawa, Tamura, Gotou munkáját is.

Egy szó, mint száz, a Steins Gate nemcsak az általam látott idei animék egyik/talán legjobbika, de a teljes listámban is kedvencek között van a helye.

9/10

El Psy Congroo