The Tower of Druaga – The Aegis of Uruk

Réges-régen, a messzi-messzi Uruk királyságában egy fiatal hős, Gilgames legyőzte a gonosz istenséget, Druagát és elpusztította annak tornyát. Uruk királya ezután évtizedeken át békében, népe által tisztelettel övezve uralkodott, ám Druaga feltámadt. A hadsereg próbálkozásai rendre sikertelenül végződtek, a torony alsóbb szintjein élő, Druagánál gyengébb, de az emberek számára azért kihívást jelentő szörnyek miatt  így is veszélyes bemerészkedni a toronyba. Van azonban egy különleges időszak, amely csak többévenként egyszer jön el: Anu nyara, amikor a szörnyek meggyengülnek és lehetővé válik felvenni velük a küzdelmet.

Gilgames  természetesen már túl öreg ahhoz, hogy részt vegyen a harcban, de erre nincs is szükség: a megszerezhető kincsek és dicsőség reményében kalandorok csoportjai egymással versengenek azért, hogy minél feljebb jussanak a címbeli toronyban, melynek legtetején maga Druaga várja a kellően elszántakat!

A sorozat főszereplője, Jil is a kalandorok közé tartozik, de végtelen naivitásával, idealizmusával elüt a kincsekre éhes kalandoroktól. Tapasztalatlansága is kirívó, ennek következtében az őt a csapatába befogadó bátyja, Neeba az első kudarc után kidobja, úgyhogy Jil kénytelen lesz útitársakat keresni magának. Így barátkozik össze Kaayával, egy kedves máguslánnyal, aki a  gyógyítóvarázslatokban különösen otthon van, a harcosnő Ahmey-val, akinek egy forgó hegyű lándzsaszerűség a fegyvere, majd Melttel, egy elszegényedett, folyamatosan panaszkodó nemessel és Melt asszisztensével/inasával, a hiperaktív loli Coopával, aki folyamatosan igyekszik nevelni gazdáját.

Kaaya
Kaaya

Az anime mindkét első része zseniális, tele voltak földönfetrengve röhögős poénokkal, a komolytalan hangulat a következő részekre is átterjedt, de úgy éreztem, nem tudják tartani a színvonalat: inkább vicceskedővolt, mint vicces.  (Még mielőtt valaki rákérdezne: nem, nem őrültem meg: tényleg két első része van a sorozatnak: az első Jil egy álmán keresztül felsorakoztat egy hadseregnyi klisét a fantasy műfajából és azon kívül is (pl. van fél percen keresztül kimondott támadásnév, bemutat egy katonát, aki ellensége megrohamozása címén egyenesen beleszalad az ellen kardjába), továbbá egy jó csomó olyan mondatot, ami (túl) gyakran előkerül az animékben. A másik első rész azt mutatja be, hogyan menekül Neebáék csapata az őket üldöző szörnyek elől, miközben magukkal cipelik a kiütött Jilt (aki ekkor éli át álmát).

A végére összeszedi magát a sorozat, megkomolyodik és az utolsó két rész, – de főleg az utolsó- nagyon jó lett és a végére egy olyan cliffhangert dobott be, ami elérte, hogy kíváncsi legyek a folytatásra.

A grafika többé-kevésbé tetszett, legnagyobb problémának azt éreztem, hogy a CG-szörnyek nagyon elütöttek a háttértől, kicsit dolgozhattak volna még rajtuk a Gonzo műhelyében.

6/10

Az opening elsőre bekerült a kedvenceim közé:

Reklámok

The Tower of Druaga – The Aegis of Uruk” bejegyzéshez ozzászólás

    • Sose voltam nagy gamer (és ha játszom valamivel, az inkább autós), szóval nekem nem volt retro hangulatú. 🙂 Leginkább az volt a bajom, hogy a későbbi poénok már nem értek fel a korábbiakhoz. A Sword of Uruk (majd valamikor arról is írok), már jobban tetszett.

  1. Én legtöbbször RPG-vel, főleg azért, mert ezeknek van története, izgalmasak és elég sok egyedi történettel rendelkezik. ( Pl Xeno, Suikoden.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s