Még egyszer a tavaszi szezonról

Közeledik a szezon vége, gondoltam, hogy írok arról mi a véleményem most a tavasszal indult sorozatokról. Van több sorozat, amit azután kezdtem el, hogy utoljára írtam a témában, és van olyan is, amit dobtam időközben.

SD Gundam Sangokuden: Brave Battle Warriors:

Ennyit láttam belőle: 2 rész.

A tavasz nem volt híján a Három királyság története alapján készülő animéknek. Ebben a legendás harcosok Super Deformed mechákként jelennek meg egy mechák által benépesített világ tagjaiként. Elég viccesnek, illetve bizarrnak találtam a sorozatot, nincs semmi különös baja, de azt hiszem, ez inkább a nálam kisebb gyerekeknek szól, így nem is néztem meg belőle 2 résznél többet.

Arakawa Under the Bridge

Ennyit láttam belőle: 2 rész.

Ichinomiya Kou Japán leggazdagabb családjának “trónörököse”, szülei már egészen kicsi korában beleverték az Ichinomiya-család alapelvét, hogy soha senkinek ne maradjon adósa. Egy napon azonban, amikor egy hídról leesik, egy hajléktalan lány menti meg a vízbefúlástól, s így Kou, aki az életét köszönheti Ninónak, kénytelen teljesíteni a lány azon kérését, hogy szeresse őt és éljen vele együtt. A problémák ott kezdődnek, hogy a Nino nem teljesen normális (pl. azt állítja és hiszi magáról, hogy a Vénusz bolygóról származik), és mint kiderül, a környéken lakó többi hajléktalannak is vannak fura dolgai.

Az Arakawa elvileg egy vígjáték lenne, de a két rész alatt egyszer se nevettem el magam, a karaktereket se nagyon tudtam megkedvelni, szóval erről ennyit.

Senkou no Night Raid

Ennyit láttam belőle: 6 rész.

Az 1930-as évek Sanghajában játszódik, ahol a Sakurai Ügynökség 4 szuperképességekkel (telekinézis, teleportáció, stb.) rendelkező tagjának kémtevékenységéről szól a sorozat, és arról, hogy a csapat sikerei vagy kudarcai milyen változásokat hoznak az egymással egyre feszültebb viszonyban álló nagyhatalmak kapcsolataiban. A 4 ügynöknek mind van valamilyen személyes oka arra, hogy ezt a munkát végezze, így időnként ellenségeik mellett személyes érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Ezen a sorozaton érződik, hogy sok munka van benne, a grafika jó(a CG-s autós üldözést kivéve), úgy látom, hogy a korabeli életet, hangulatot is megpróbálják tényleg kidolgozottan tálalni, azt hiszem, sok adottsága van ahhoz, hogy igazán minőségi anime legyen belőle, de valahogy érzem lehengerlőnek. A részek hangulata és sebessége eléggé összevissza, az első részben csak akció volt, az utána következőkben csak szövegelés és volt már egy teljesen szükségtelen filler is. Érdekel, hogy mit fognak kihozni, ebből az egészből, de az eddigiek alapján nem számítok arra, hogy a Senkou no Night Raid nagy klasszikussá válna a későbbiekben.

Kaichou wa Maid-sama

Ennyit láttam belőle: 8 rész.

A shoujo mangák/animék és a maidfetisiszta otakucuccok ezen keveréke nemcsak szalonképesre, hanem szerintem egész jóra sikerült, nekem tetszik, bár helyenként elég egyértelműen érződik, hogy alapvetően azért mégis a női közönség számára készült.

Ichiban Ushiro no Daimaou

Ennyit láttam belőle: 9 rész.

Amikor az első részt megnéztem, még gondoltam, hogy végül Akuto és lökött háremének a kalandjai válik a kedvenc sorozatommá a tavaszi szezonból. Nem állítom, hogy teljesen egyedi darab, mert ugyebár nem az első varázslóiskolás anime (a magam részéről a Maburahót láttam korábban, annál a Daimaou-t nagyságrendekkel jobban élvezem). és a legtöbb szereplőt is be lehet suvasztani a szokásos háremszemélyiségek közé. Viszont van benne elég akció, elég coolság, elég aranyos jelenet, elég poén, elég komolyság és elég hiányosan öltözött leányzó is. A történetet szép lassan de folyamatosan adagolták, bár a 6-8. rész nem tetszett annyira, de a 9. visszaadta a sorozatba vetett ööö  bizalmamat? hitemet? és nemcsak megjelentek a színen az igazi rosszfiúk, de az előző 3 rész lényegtelennek tűnő dolgai is sikeresen integrálódtak a cselekménybe.

A tengeri uborkák veszélyes jószágok...
A tengeri uborkák veszélyes jószágok...
Akutót nem jó ötlet a barátai bántalmazásával fenyegetni

Advertisements

Még egyszer a tavaszi szezonról” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kaichou wa Maid-sama-t nagyon megszerettem! az új animék közül ez lett a kedvencem 🙂

    Ichiban Ushiro no Daimaout is nézem, de most kicsit parkolópályára került.. be kellene hoznom magam.. .. eddig jó de elég felejthető anime lesz… bár ki tudja mit hoznak össze a végére.

    Arakawa Under the Bridge: első részt megnéztem, aztán kaszáltam is az animét… nem jött be… nem fogom tovább nézni.

    Újak közül nézem még a Heromant ami ugyan nem épp a műfajom mégis megszerettem, a feliratok gyorsan készülnek szóval remek 🙂 mondjuk nem egy korszakalkotó anime de érdekes és változatosságnak is jó mert egészen egyedi a grafikája.

  2. Lemaradást nekem is be kéne hoznom, de eddig a Tales of Symphonia tetszik a legjobban a tavasziak közül, utána Uragiri, majd Hakuouki .

  3. Én meg sehol nem tartok… Maid-sama elhajítva, jó messzire. Nem jött be. 😀 Hakuoukit néztem eddig rendesen, de szerintem egybe tolom be.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s