Mostanában…

A nyári szezonból egyelőre a Sengoku Basara 2 az egyetlen sorozat, amit nézek,de mivel jókat olvastam róla, lehet, hogy majd belenézek az Occult Academy-be meg a Legend of the stb.-be is. (Azt hiszem, inkább megvárom, amíg véget érnek, úgyis van elég nézni meg olvasnivalóm.) Az első öt rész egyértelmű csalódás, túl sok a rizsázas és kevés az akció. Ahogyan írtam is, az új ellenségek nem hozzák a régiek szintjét, mostanra az is kiderült, a forgatókönyvíró is rajött arra, hogy nem tud velük egy 12 részre kiterjedő konfliktust megírni, így újra elővett néhány ellenséget az első sorozatból, ami nem sokat segített.  De már látni vélem a fényt az alagút végén, a 6. epizód elég jónak ígérkezik.

A Senkou no Night Raid viszont a hetedik résztől kezdve egészen összeszedte magát, most már a különleges képességekkel vívott harcok nélkül is izgalmas. A történet a témához illően összetett, komoly, fordulatos – ami a mi szempontunkból egyben hátrány is, mivel a feliratozóknak pluszmunkát jelent az, hogy utánanézzenek a a korabeli eseményeknek, történelmi helyzetnek, gondolom ezért  van még mindig csak 11 részhez van felirat.

Most az Agatha Christie no Meitantei Poirot to Marple című sorozatot nézem. A címből nyilvánvaló is, hogy miről szól: ez Agatha Christie Poirot- és Miss Marple-regényeit illetve novelláit dolgozták fel.

Főszereplőnek az anime készítői létrehoztak egy új karaktert, egy Mabel nevű 10-12 éves lányt (a második részben 16-nak állította magát, de azt szerintem csak hazugság volt) , az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket. Ez eleinte zavart, mert Maybelle és a háziállata, egy Oliver nevű kiskacsa miatt időnként túl gyerekesnek tűnt a sorozat, de később már nem ő van a középpontban, hanem Poirot vagy Miss Marple. Maybelle csak asszisztál a nyomozásban, szerencsére a forgatókönyvíró meg tudta úgy oldani úgy a dolgot, hogy ne legyen zavaró a történetekben egy új szereplő megjelenése. A bűnügyeket és a rejtélyeket nem írták át, nem butították le, némelyik nagyon izgalmas tud lenni.

Azt hiszem, alapvetően a gyerekeknek szánhatták a sorozatot (nem mutatják a holttesteket, a karakterdizájn a Pokémon dizájnerének munkája), de azért felnőtteknek is nézhető.

ZegaPain

Kamina Ayato egy többé-kevésbé átlagos középiskolás életét éli, az iskolai kötelességek letudásán kívül leginkább hobbijának hódolva. Ennek a nyugodt, eseménytelen életnek azonban a véget ér, amikor Ayato előtt felbukkan egy Titokzatos Nő, aki azt állítja, hogy Ayatóért jött, mivel szüksége, szükségük van rá. A fiú hamarosan egy mechában találja magát, amit valamiért elsőre is nagyszerűen képes irányítani, ám még fel sem ocsúdhat a vele történtekből, amikor a csaj közli vele, hogy az élete, amiben addig élt, nem a valóság: a város, amelyben lakik, egy elzárt, mesterségesen fenntartott burokban létezik csak és ebben a burokban az élet gyökeresen más, mint a világ többi részén.

Hoppá, most látom csak, hogy az előző bekezdésben a RahXephon kezdetét írtam le. Na nem baj, helyettesítsétek be a Kamina Ayato nevet a Sogoru Kyo névvel és megkapjátok a ZegaPain bevezetését.

Ahogyan Kyo túlesik az első csatáin és ahogyan egyre többször teleportál a “másik” Földre, egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy mivel nem létezhet egyszerre egy elpusztult, ellenséges gépek bázisai által uralt világ és az ő városa, Maihama közül valamelyiknek virtuálisnak kell lennie. Természetesen ostobaság lenne azt feltételeznie, hogy a saját világa, amelyben felnőtt, csak egy virtuális valóság – ez azt is jelentené, hogy Kyo maga is csak virtuálisan létezne -, de a másik világ is minden szempontból valódinak tűnik. Hogyan dönthetné el, hogy melyik a valódi és melyik a virtuális? Milyen hozzáállással viseltessen a hamis és az igazi világ iránt?

Bővebben…