Detective Conan: The Lost Ship in the Sky

Sonoko nagybátyja, Jirokichi elhatározza, hogy most már végre tényleg elkapja Kaito Kidet és az újságok címoldalára kerül: a családi konszern által épp befejezett hiperszuper léghajót épp megfelelő helynek tartja arra, hogy csalétekként elhelyezzen rajta egy drága ékszert. Balszerencséjére azonban egy terroristacsoport ugyanekkor támad meg egy mikroorganizmusokat kutató tudományos intézetet és rabol el belőle veszélyes baktériumokat, s emiatt a nagybácsi ismét csak az újságok utolsó oldalaira kerül. A léghajó azonban felszáll, de – rettentő meglepő módon – az egyik kabinban megtalálják az egyik ellopott ampullát és hamarosan a terroristákről is kiderül, hogy van némi lerendezendő ügyük a hajó egyik utasával, így a Kid elleni meccs háttérbe szorul…

A 14. film némi újdonságot hoz Conan egész estés kalandjaiba: már évek óta jellemző, hogy a manga (és a sorozat) történeteivel ellentétben a filmek az akcióra koncentrálnak, és nem annyira a rejtélyekre, de a Lost Ship in the Sky ezt még egy lépéssel megtoldja: ez az első film, amelyben nem keresnek egy titokzatos sorozatgyilkost sem. Sőt, valójában egyetlen gyilkosság sem történik; rejtély és fordulat ugyan van, de inkább Conan McClane terroristaellenes küzdelmén van a hangsúly: ez a történet inkább akciófilm vagy thriller, mint krimi (de azért a humor sem hiányzik belőle). Unalomra és akcióhiányra nem is panaszkodhatunk (ahogy a grafikára sem), viszont… azt még lenyelem, hogy Conan Tony Hawk-szintű gördeszkás mutatványokat csinál miközben pisztollyal lőnek rá, de hogy egy állítólag tapasztalt zsoldos viszonylag közelről lőjön géppisztollyal a gyalogos Conanre és mégse találja el, azon már csak kínomban röhögtem.

A végére persze nem marad el a terroristák valódi céljának felfedése, de ezzel sem voltam teljesen megelégedve., a film utolsó 20 perce egy kicsit olyan volt, mintha a forgatókönyvíró rájött volna, hogy kellene még egy csavar, mert különben nem lesz elég hosszú a film. Utólag visszagondolva nem állíthatom, hogy ne lettek volna olyan utalások, amelyek a fináléra céloztak volna, de mégis kissé erőltetettnek éreztem a dolgot.

Egyszer azért érdemes megnézni, Kaito Kid rajongóinak pedig kötelező darab.

2010/11-es téli szezon

Ha már többen kitettétek a táblázatot a blogotokra, én is se maradok ki a dologból.

Ismét nem sok minden érdekel, de a Kimi ni Todoke 2-t biztosan követni fogom, és mivel az Ah! My Goddess sorozatokat is komáltam annak idején, meg fogom nézni az OAD-t. (Meg persze a Break Blade, Macross és Bleach filmek is érdekelnek, de azok úgyis csak sokára lesznek ööö…. elérhetőek számunkra.)

Első látásra: Bakuman

A korábbi első részes találgatásokkal szemben ezúttal egy olyan animéről ejtek szót, aminek a mangáját is olvasom – igazság szerint régebben akartam írni arról is valamit, de valahogy sose került rá sor.

Szóval Bakuman. A Death Note szerzőpárosa ezúttal hagyta az önjelölt isteneket és a kétes módszereket is alkalmazó nyomozókat és egy hozzájuk sokkal közelebb álló történetbe kezdtek:  a Bakuman 2 főszereplője hozzájuk hasonlóan egy mangarajzoló és egy író kettőse – illetve az első részben még csak leendő mangarajzoló és leendő mangaíró.

Mashiro Moritaka kiskorától kezdve szeretett rajzolni, mangaka nagybátyját követve. A nagybácsi azonban nem volt valami sikeres, és az évekig tartó kudarcnak a bácsi halála vetett véget. Hivatalosan a munkától való kimerülésbe halt bele, amit Mashiro sosem hitt el – végtére is hogy halhatna meg a munkája miatt egy olyan mangaka, akinek már hosszú ideje nem fut semmilyen mangája?

Bővebben…