Első látásra: Bakuman

A korábbi első részes találgatásokkal szemben ezúttal egy olyan animéről ejtek szót, aminek a mangáját is olvasom – igazság szerint régebben akartam írni arról is valamit, de valahogy sose került rá sor.

Szóval Bakuman. A Death Note szerzőpárosa ezúttal hagyta az önjelölt isteneket és a kétes módszereket is alkalmazó nyomozókat és egy hozzájuk sokkal közelebb álló történetbe kezdtek:  a Bakuman 2 főszereplője hozzájuk hasonlóan egy mangarajzoló és egy író kettőse – illetve az első részben még csak leendő mangarajzoló és leendő mangaíró.

Mashiro Moritaka kiskorától kezdve szeretett rajzolni, mangaka nagybátyját követve. A nagybácsi azonban nem volt valami sikeres, és az évekig tartó kudarcnak a bácsi halála vetett véget. Hivatalosan a munkától való kimerülésbe halt bele, amit Mashiro sosem hitt el – végtére is hogy halhatna meg a munkája miatt egy olyan mangaka, akinek már hosszú ideje nem fut semmilyen mangája?

Mashiro Moritaka

Pár évvel később a 14 éves Mashiro a 14 évesek átlagos életét éli. Még mindig szeret rajzolni, de nagybátyja példáján tanulva eszében sincs mangakává válni. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy a tanórákon arról a lányról készítsen rajzokat, aki pár sorral előtte ül, és aki tetszik neki. Ahhoz viszont már nincs meg a bátorsága, hogy szóba is elegyedjen Azuki Mihóval. Egy napon azonban padjában felejti a füzetét és mire visszarohan érte, kénytelen konstatálni, hogy a leghátsó padban ülő éltanuló, Takagi Akito már felfedezte a füzetbe rajzolt portékat. Nem szándékozik azonban felfedni Mashiro titkát, ehelyett inkább javaslatot tesz: készítsenek együtt mangát! Moritaka persze azonnal visszautasítja az ötletet, de amikor Takagi elintézi, hogy végre szóba álljon álmai lányával, az események váratlan fordulatot vesznek…

Takagi Akito
Azuki Miho

Első résznek nem volt rossz, nem is emlékeztem arra, hogy történet elején ennyi poén volt, de az se keseredjen el, aki valami komolyabbat várt, mert az utolsó jelenettel beindult a cselekmény, és innentől kezdve egyre többet megtudhatunk majd a mangakészítés folyamatáról, miközben figyelemmel kísérjük az ifjú mangakák pályáját.

Az opening viszont nagyon elüt az egésztől, inkább egy shoujo-animéhez illene.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s