Planetes

2075: a világűrben keringő, hosszú évtizedek alatt kibocsátott szemét űrutazásokat fenyegető veszélyét felismerve az űrben jelen lévő nagy cégek létrehoztak olyan részlegeket, amelyek a viszonylag nagy sebességgel keringő szemetet gyűjtik össze, hogy elkerülhetőek legyenek az olyan tragédiák, mint az űrsiklók és a szemét összeütközése, hiszen már az is haláleseteket okozhat, ha akár csak egy csavar csapódik be egy űrhajóba. A tanulmányait frissen befejezett Tanabe Ai a Technora Corporation szemétgyűjtő részlegére kerül, ahol nagyon örülnek az érkezésének: mivel a részleg a cég fekete bárányának számít, csak ritkán kapnak új munkatársakat (legtöbbször azok kerülnek a részlegre, akik eredetileg más munkakörben dolgoztak, de hibáik miatt “kegyvesztetté” váltak), utoljára 3 éve jött hozzájuk új munkaerő, Hoshino “Hachimaki” Hachirota személyében. Hachimaki kapja a feladatot, hogy Tanabét megismertesse a munkával. Az idealista, a szeretet erejét mindennél erősebbnek tartó lány és az egykor nagy álmokat dédelgető, de a 3 év alatt megkeseredett, cinikussá vált fiatalember nem is lehetne egymástól különbözőbb…

A ΠΛΑΝΗΤΕΣ legfontosabb vonalának talán kettőjük egymásra való hatását, szemléletük és személyiségük változását nevezném meg, de közeli munkatársaik jellemének, az azt formáló múltnak a megismerésére is szán egy-egy részt a sorozat, az ő történeteik is nagyban formálják az űrbeli élet valóságáról egyre többet megtanuló Tanabét, de a munkájuk során megismert idegenek sem jelentéktelenek. A világűrben való terjeszkedés, az új erőforrások kihasználása ugyanis nem hozta el a Kánaánt az emberiség számára: a technológia fejlesztésében és a kutatásban részt vevő fejlett országok még jobban meggazdagodtak, az ebből kimaradó szegény, háborúktól és erőforráshiánytól sújtott országok viszont még jobban, már-már reménytelenül lemaradtak, lakóik esélye a felemelkedésre szinte minimális. Az űrszemétre irányított figyelem hatására megjelentek azok az ökoterroristák is, akik szerint semmi szükség arra, hogy az emberi faj a Föld után az űrt is tönkretegye, és akiknek célja az, hogy minden ember térjen vissza a bolygóra. E problémák időről-időre keresztezik szereplőink életét.

A Planetes az első felében epizodikus sorozat, minden rész hozzáad valamit a világ helyzetének vagy egy-egy szereplő személyiségének a megismeréséhez. Az utolsó részekre azonban felgyorsulnak az események, és a különböző szálak összekapcsolódása izgalmas, akciódús (de – a sorozat korábbi epizódjaihoz hasonlóan – elgondolkodtató) végkifejletet hoznak létre.

A ΠΛΑΝΗΤΕΣ-ből hiányoznak a sci-fi animékben megszokott mechák, gigantikus ágyúkkal felszerelt űrhajók, és az űr sincs tele zajjal, hangokkal. Az egészen érződik a valósághűségre való törekvés, az a cél, hogy az űrkutatás 21. század eleji helyzetéből kiindulva megpróbáljanak egy lehetséges jövőképet adni, ami nemcsak az élvezeti értéket növeli, de a szereplőket is közelebb hozza a nézőhöz. A sorozat 2-3 részében Tanabe idealizmusa még zavart egy kicsit, de az idők folyamán e tulajdonsága egyre halványodott, és csak időnként tört elő újra erősebben.

Azoknak ajánlom a Planetest, akik kedvelik a szereplőkre és a hangulatra kihegyezett animéket és akiket nem zavar, ha egy történet lassabb folyású.