Haruhi 2009, The Disappearance of Haruhi Suzumiya

Veletek is elő szokott fordulni, hogy ha egy anime/manga/könyv befejezése után nem írjátok le róla a véleményeteket azonnal, hanem csak napokkal vagy hetekkel később álltok neki a blogbejegyzésnek, akkor sokkal kisebb a lelkesedésetek és/vagy félkészen otthagyjátok az egészet? Nálam ez a helyzet állt elő, mivel decemberben néztem meg a Melancholy of Haruhi Suzumiya 2009-es sorozatát, majd az ezt követő filmet, a Disappearance of Haruhi Suzumiyát, de arra már nem volt időm, hogy elkezdjem bepötyögni a látottakhoz kapcsolódó élményeimet. Az azóta eltelt idő miatt jó eséllyel nem fog eszembe jutni 1-2 olyan részlet, amelyeket megemlítettem volna, ha már annak idején elkezdek írni. Azért remélem így is sikerül valami értékelhetőt összehoznom, ha sokkal szubjektívebb formában is, mint ahogy máskor szoktam.

Szóval:

Kellene írnom valamit ezekről is, de mivel a vizsgák miatt nincs sok szabadidőm, rövidre fogom a mondandómat.

…ezekkel a szavakkal kezdtem el a bejegyzés írását több, mint egy két hónappal ezelőtt, miután megnéztem a Suzumiya Haruhi no Yuutsu 2009-es részeit és a sorozathoz kapcsolódó filmet. Az azóta eltelt idő alatt gondolom már legtöbben megnézték azok közül, akiket egyáltalán érdekel a cucc, az egész franchise hosszas fejtegetéséhez pedig fáradt meg lusta vagyok, de talán mégis érdemes zárójelben írnom egy-két mondatot azok kedvéért, akik esetleg annak idején kimaradtak a Haruhi-lázból. (Középiskolás életének első napján a főszereplő(?), Kyon osztályában nagy feltűnést kelt az egyik lány, Suzumiya Haruhi, aki bemutatkozásakor kijelenti, hogy őt nem érdeklik az átlagos emberek és ha osztálytársai között van földönkívüli, időutazó vagy paranormális képességgel rendelkező, szívesen megismerkedne vele. Ilyen jelentkezők híján azonban végül inkább egy klubot alapít az érdekes események keresésére. Álma hamarosan valóra válik és egyre-másra történnek vele (és klubtagjaival, Nagato Yukival, Asahina Mikuruval valamint Koizumi Itsukival) különös dolgok, amelyek okai szép lassan feltárulnak Kyon és a nézők előtt.)

 

Balról jobbra: Kyon, Haruhi, Mikuru, Itsuki, Yuki

2007 nyarán, amikor már vagy egy éve a csapból is Haruhiék folytak, úgy éreztem, talán mégiscsak érdemes lenne megnéznem mire fel is ez a nagy hype. Eleinte nem nagyon voltam elájulva a sorozattól, Haruhi pedig a józan ész hiányából következő jellemvonásai (a maximumig felcsavart empátiahiány, önzőség, stb) miatt hamar felkerült az általam legkevésbé kedvelt animefőszereplők fiktív toplistájára – de Kyon cinikus-beletörődő-vicces-intelligens stílusa (és a klub másik 3 tagja, meg persze a történet) elég érdekes volt ahhoz, hogy végignézzem a 14 részt. Aztán egy idő után Haruhi is elkezdett megváltozni, felszínre kerültek a pozitív vonásai, úgyhogy egyre jobban élveztem az animét, ami mindent összevetve nem volt híján se vicces, se izgalmas, se cool[ezt a szót szokás még használni 2011-ben?], se megható jeleneteknek. Úgy éreztem, hogy bár messze nem olyan szenzációs sorozat, mint aminek sokan tartották, de azért érdemes volt megnézni. (Pontokban kifejezve: 7/10.)

2009-ben aztán valahogy úgy alakult, hogy amikor új részekkel került a világ másik végén élők tévéibe a sorozat, nem kezdtem el azonnal nézni. Csak pár héttel később jutott eszembe, hogy ha már van új Haruhi, akkor akár bele is nézhetnék. Akkorra viszont már megkezdődött az Endless Eight néven ismert rémálom. [Egy bizonyos részt nyolcszor megcsináltak és 8 egymást követő héten ugyanaz a történet ment.] Az első új rész után belenéztem az EE első és második részébe, de az nem győzött meg arról, hogy mindenképpen néznem kell a cuccot, úgyhogy határozatlan időre jegeltem azt. A tavalyi év második felében, ahogy közeledett a film megjelenési dátuma, a Haruhiékat nálam jobban kedvelő ismerőseim fanboysága feltámadt és úgy éreztem, nekem is ideje lenne bepótolni a lemaradásomat.

Az új részek közül a legtöbb az első sorozatban megismert iskolai fesztiválra forgatott film körül forgott, de emellett Haruhi gyerekkorába is bepillantást nyerhettünk – ez a rész egyszerre volt fontos a lány személyiségének jobb megismeréséhez, és a későbbi történések szempontjából is alapvető fontosságú volt. (Sokkal többet nem nagyon tudok mondani róla, mert az Endless Eightet leszámítva nem volt valami sok új rész.)

Azt kell mondanom, hogy a Disappearance sokkal jobban tetszett, mint a sorozatok. (Egy rosszindulatú megjegyzés: leginkább talán épp azért alakult ez így, mert Haruhi aránylag keveset szerepelt benne.) No de miről is szól a film?

Egy csendes téli napon Haruhi nyom nélkül eltűnik. Mintha sosem létezett volna, az egész iskolában senki sem emlékszik rá, csak Kyon. Sőt, mi több, az általa szerzett barátok is elfelejtették Kyont, ami még nehezebbé teszi számára, hogy rájöjjön az események okára, és arra, hogy Haruhi valóban eltűnt-e a világból, vagy ha jó helyen keresi, megtalálhatja-e. A kutakodás során,  – mint már annyiszor korábban – igénybe venné Yuki segítségét, de a világ megváltozásával a lány személyisége is átesett egy alapos transzformáción, amellett, hogy ő is elfelejtette a Kyonnal és Haruhival átélt kalandokat.  A fiú nekilát, hogy újra kiépítse barátságukat, de ezzel párhuzamosan továbbra is folytatja a kutakodást, hogy rájöjjön életük megváltozásának okára.

A film alapvetően Yukiról szól, a sorozatban mindig nyugodt, érzelemmentes lány végre megnyílik, a megváltozott világ megváltozott lehetőségei, szokatlan helyzetei alatt tanúsított viselkedése lassacskán elvezet az eredeti személyiségének a korábbi élményei által kiváltott, senki által észre nem vett érzéseinek, problémáinak a feltárulkozásához. A Disappearance nagyszerűen teljesít Yuki és többiek jellemének ill. annak változásának, az egymáshoz fűződő kapcsolatok újjáalakításának és megváltozásának bemutatásában. Ez persze egy nyugodt, lassú folyású filmet ad, ami csak a vége felé gyorsul fel. Ez a módi nem is lenne baj, ha – és itt éreztem a Disappearance legnagyobb gyengéjét – ha nem 2 óra 42 perc hosszú lenne. Sajnos a Kyoto Animation kissé elszaladt a film hosszát illetően, ami egy idő után azért befolyásolva az egyszeri néző hangulatát. Magyarán helyenként majd’ elaludtam rajta. Hiába az elképesztő grafikai kidolgozottság, a zene, a satöbbi, egyszerűen sok ez a 162 perc.

Objektíven nézve azonban mégiscsak nagyszerű munka, szóval a 8/10 a minimum, amit adhatok rá.

 

Hmm, most látom, hogy ez az eredetileg rövidnek szánt bejegyzésem talán a leghosszabb lett, amit eddig írtam.

 

Reklámok

Haruhi 2009, The Disappearance of Haruhi Suzumiya” bejegyzéshez ozzászólás

  1. nemrég néztem meg az egész sorozatot + a filmet, (eddig kimaradt az életemből), tetszett 🙂 leginkább Kyon karaktere 🙂 a film jó volt örültem, hogy Yuki került előtérbe. a végén a zene pedig gyönyörű!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s