Steins Gate

Akihabara(Tokió), 2010. Okabe Rintarou (barátainak Okarin) gyerekkori barátnőjével, Mayurival egy híres tudós időutazásról szóló előadására indul, de a napja nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte: először az előadás helyszínéül szolgáló épületbe csapódik egy szatellithez hasonlító, de ismeretlen gép, majd Makise Kurisu, egy lány, akit akkor lát először, azt állítja, hogy Okarin a nap folyamán korábban már beszélgetett vele, és hamarosan ismét belefut a lányba – aki akkor már meggyilkolva fekszik a földön. Hazafelé pedig valami különös, megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába, de ez még nem minden: pár nap múlva összefut Kurisuval, aki valamiért újra életben van. …és akkor az elküldése előtti héten megérkezett e-mailt még nem is említettem…

Okarin foglalkozására nézve egyetemista, bár jobban szereti magát őrült tudósnak mad scientistnek hívni. Első pillantásra valóban elég őrült alak, többek között mindenhová fehér laborköpenyben megy, mindenkinek Hououin Kyouma néven mutatkozik be (arra hivatkozva, hogy ez az igazi neve, és az Okabe Rintarou csak álnév), gyakran szövegel arról, hogy egy titokzatos szervezet üldözi őt, és a (kikapcsolt) telefonjába sokszor beszél úgy, mintha valami bajtársával beszélgetne, továbbá hülye becenevekkel látja el ismerőseit. Szabadidejében az általa, évfolyamtársa, Daru(műszaki zseni és perverz otaku egy személyben), és Mayuri által alapított “laboratóriumban” tölti, ahol a jövőt meghatározó szerkentyűket igyekeznek feltalálni (de sajnos legtöbbször ezek a szerkezetek meglehetősen hasznavehetetlenek).

Egyszer aztán mégiscsak sikerül valami jelentőset összehozniuk: feltalálják az időutazás egy kezdetleges formáját: egy mobiltelefont a megbuherált mikrohullámú sütőjükkel összekötve üzeneteket tudnak küldeni a múltba. Hamarosan azonban  rájönnek egy, az időutazással kapcsolatos sötét titokra, és a békés kísérletezgetés napjai innentől meg vannak számlálva.

Amikor először olvastam a sztoriról a tavasszal induló animék ismertetésében, akkor az időutazás keltette fel a figyelmemet, de alighogy elindult a sorozat, már pár rész múlva azt vettem észre, hogy hiába érdekel a történet időutazásos része is, sokkal inkább a szereplők miatt nézem a Steins Gate-et. Ezzel párhuzamosan egyre jobban élveztem a sorozatot, és az utolsó előtti rész végén már biztos voltam abban, hogy ha csak nem rontanak el valamit nagyon az utolsó részben, akkor a SG be fog kerülni a kedvenc animéim közé. Nos, Hölgyeim és Uraim, nem rontottak el semmit.

Hogy miért is olyan jó a Steins Gate?

A sorozat több műfajba is be lehet sorolni: sci-fi, dráma, vígjáték, thriller, és ezek a műfajok egy egységes egésszé álltak: a készítők mindegyikből épp annyit adagoltak, amennyi szükséges, semmit sem vittek túlzásba, semmi sem érződött közülük erőltetettnek – és ami a legjobb, hogy a fentiek mindegyikében kiváló munkát végezték (egy kivétellel talán, amire később még kitérek). Személy szerint a poénokat, a pergő párbeszédeket értékeltem a legnagyobbra, amelyek a legtöbb epizódban jelen vannak, csak a történet legsötétebb részeiből hiányoznak.

Ehhez persze elengedhetetlenek voltak a nagyszerű szereplők is: elsősorban maga a nagy Hououin Kyouma, az excentrikus, harsány, hol forrófejű, hol hidegen számító, első pillantásra némileg idióta és faragatlan, de a lelke mélyén komoly, a barátaival törődő és értük mindent megtevő, elszánt mad scientist. Vitáiban méltó ellenfele Christina Kurisu, Okarin asszisztense akivel mind a lazább, mind a komolyabb helyzetekben szórakoztató duó alkot, de Mayuri se marad ki a jól sikerült karakterek sorából, ha elsőre gyerekesnek is tűnhet, a sorozat folyamán többször bizonyítékot ad kiváló emberismeretéről és arról, hogy jól forog az esze. A mellékszereplőknek is vannak jó pillanataik. 

Az első és az utolsó részekre visszatekintve azt kell mondanom, hogy az anime (pontosabban az annak alapjául szolgáló játék) történetét elég jól megtervezték és összerakták, a vége felé többször előjöttek olyan részletek, amik már eleinte jelen is voltak, de csak ekkor váltak érthetővé (és fontossá). (Ahogyan az is kiderül, hogy tulajdonképpen mi is az a német-angol keverékkifejezés, a Steins Gate, ami címként szolgál, és mi a jelentősége.) Ami az időutazást illeti: a különböző idővonalakról, az ezekben bekövetkező változások hatásairól elég sok szó esett, a készítők igyekeztek komolyan előadni a témát.

Itt láttam a Steins Gate egyik gyenge pontját: fentebb említettem ugyebár, hogy a szereplők egy mobiltelefont a megbuherált mikrohullámú sütőjükkel összekötve üzengetnek a múltba. Ez elsőre elég hülyén hangzik ugyan, de… de másodikra is, pedig nem is vagyok fizikus. Ugyan nagyjából túl tudtam tenni magam az első részek áltudományos dolgain, de azért meg tudom érteni azokat, akik nálam jobban érdeklődnek a fizika iránt, és akiknek ez elvette a kedvét a sorozattól. A másik tényező, ami eleinte zavart, az a character design volt: a szereplők életkora nem mindig jött át (Okarin és Daru jópár évvel öregebbnek tűnnek 18-nál, Mayurit viszont az első részben a viselkedése és a Hanazawa Kana által használt hangszín miatt 12-14 körülire tippeltem. Aztán amikor Okarin felemlegette a Mayurival való gyerekkori barátságát, az az érzésem támadt, hogy rosszul tippeltem meg a korukat, ami be is igazolódott, amikor az első részt megnézve felugrottam az AniDB-re). Magában a grafikában és az animációban viszont nem láttam nagyobb problémákat.

Amiről ritkán szoktam írni, de ezúttal nem mehetek el mellette, az a seiyuuk teljesítménye volt, elsősorban Miyano Mamorué. Hallottam már őt több főszerepben, hallottam magát istennek képzelő szereplőt alakítani, magát mechának képzelő szereplőt alakítani, de igazán csak most, a magát mad scientistnek képzelő Hououin Kyouma alakítása alatt értettem meg, hogy miért van ennyi rajongója a női animések között. De megemlíthetném Imai, Seki, Hanazawa, Tamura, Gotou munkáját is.

Egy szó, mint száz, a Steins Gate nemcsak az általam látott idei animék egyik/talán legjobbika, de a teljes listámban is kedvencek között van a helye.

9/10

El Psy Congroo

Advertisements

Steins Gate” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Dunno, nekem az áltudományos dolgokkal sem volt különösebb gondom, már csak azért se, mert a játék már az elejétől kezdve úgy hirdette magát, hogy “99% tudomány, 1% fantázia”. 1%-ba pedig sokmidnen belefér. 😀

    A véleményemet pedig már ismered. 😀

  2. Az áltudomány engem sem zavart. Kitalálták és kész. Viszont amit utána csináltak a segítségével az nagyon jó volt. Meg persze az egész sorozat is.

    Miyano Mamoru meg… volt már más szerepe is de az ilyenekben a legjobb… olyan szinten bírja hozni a magát felsőbbrendűnek képzelő saját egójától eltelt figurákat hogy arra nincs szó.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s