Két film

Mostanában Az őszi szünet alatt két olyan filmet is láttam, ami nem volt ugyan annyi hatással rám, hogy külön-külön bejegyzéseket tudjak írni róluk, de azért együtt a kettőről még összejön egy pár sornál hosszabb poszt.

Detective Conan: Quarter of Silence

A 15. Conan-film Tokióban kezdődik, ahol Conan, ha nem is hiúsít meg egy bombatámadást, de legalább azt eléri, hogy halálos áldozatok ne legyenek,  csak anyagi kár. A tettes üldözése során az út egy kis faluba vezet, amelyet pár évvel korábban építettek, miután egy gát felépítéséhez el kellett árasztani egy másik falut. A szép téli napok alatt, a gyönyörű fehér hóban ünnepelnék a lakosok a falu fennállásának 5. évfordulóját, de  közülük többeknek vannak olyan titkai, amiknek a ki nem tudódása érdekében készek, khm, sok mindent elkövetni. Az előző Conan-filmek mintájára ez sem nélkülözi tehát a jelentős anyagi kárt, és nem maradunk hulla nélkül sem, valamint az elmúlt évekhez hasonlóan a nyomozás itt sem tart sokáig, itt is az akción van a hangsúly. A filmekben gyakran hosszú perceket kapó gördeszkázást ezúttal csak rövid ideig élvezhetjük, de a készítők ezalatt azért megajándékozzák a nézőt egy olyan jelenettel, amit csak a Code Geass Wallzaku néven hírhedtté vált falonfutós jelenetéhez tudnék hasonlítani. Most – tél lévén – a snowboardozásé a főszerep, amit Conan szintén olyan magas szintén űz, mintha már évek óta minden télen csak ezt gyakorolná. Szerencsére valahogy ezt most sikerült fogyaszthatóbban eladni, mint az előző film extremitásait, bár ezt a filmet sem nevezném örök klasszikusnak, de azért jobban tetszett, mint a Lost Ship in the Sky.

Macross Frontier: The Wings of Goodbye

Ez a film ott folytatja, ahol az előző abbahagyta, így a történetéről nem is nagyon írnék (azt hiszem, elég nehezen menne spoilerek nélkül). Nem egy rossz film, de az elsőtől elmarad. A csaták jók, van sok hatásos jelenet, egy-két jó poén, és a végén még a szerelmi háromszög is lezárul. De. Végig érződik rajta, hogy a stáb valami nagyon nagyot akart összerakni, egy nagyon izgalmas és nagyon szép grafikájú filmet, de túllőttek a célon. Egyrészt túl sok fordulatot dobnak be, ami néhol logikátlanná teszi egyes szereplők cselekedeteit, másrészt túl sokszor játsszák el az “úgy tűnik, hogy XY szereplő meghalt, de 5-10 perc múlva kiderül, hogy mégsem” névre hallgató effektust. Egyszer még hatásos, de sokadjára már nagyon erőltetett. A grafika és az animáció nagyon szép volt, de ezúttal már határozottan túlburjánzónak és csicsásnak találtam a koncertek közben a vizuális effekteket.

Egyes jeleneteket biztosan vissza fogok nézni újra és újra, de nem valószínű, hogy az egész filmet még egyszer végignézném valamikor.

Más: bekövetkezett az, aminek a lehetőségéről már írtam, és négy rész után dobtam a Personát.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s