Jelenleg futó sorozatok #1

A téli szezon elején nem volt kedvem, időm ahhoz, hogy, hogy írjak valamit az újonnan indult sorozatokról, de a hétvégén úgy éreztem, érdemes lenne röviden összefoglalni, hogy miket is nézek mostanában. Az új sorozatok közül nem kezdtem el valami sokat (nem tartozom a szezon felét-háromnegyedét adó  cukikislányos sorozatok rajongói közé), de szerencsére a régebben kezdődött animék között még van pár, ami leköt.

… írtam ezt, amikor nekiálltam. Mire befejeztem az irományt, úgy gondoltam, hogy akár két posztra is elég lenne, amit összehoztam, úgyhogy úgy döntöttem, abc-sorrendben kettészedem a szöveget.

Bakuman 3 (eddig 17 részt láttam belőle): a 3. sorozat ott folytatódik, ahol a 2. véget ért. Mostanra felgyorsult a történet, a manga ismeretében azt kell mondanom, hogy ezzel a sorozattal véget fog érni a történet. Ugyanúgy tetszik, ahogy a második is tetszett.

Bakuman_S3_-_07_1Bakuman_S3_-_07_3Bakuman_S3_-_12_1 Bakuman_S3_-_16_1Bakuman_S3_-_17_1

Ja, és továbbra is Niizuma jelenetei a legjobbak. 😀

Bakumatsu Gijinden Roman (eddig 3 részt láttam belőle): Roman húgával és barátaival együtt nappal kisebb-nagyobb ügyekben segít a valamilyen problémával hozzájuk fordulókon, az éjszakáit pedig afféle 19. századi Robin Hoodként tölti: kirabolja a vagyonukat tisztességtelen módszerekkel szerzett gazdagokat, hogy az így szerzett pénzt a szegényeknek adja. Az első két rész viszonylag lazább hangulatú volt, ami nem győzött meg, a poénok nem mindig voltak valami jók (pl. mivel Roman mások megsegítéséért nem hajlandó pénzt elfogadni, folyton csórók, ezért Hugica folyton arra ösztökéli Romant, hogy találjon valami fizetős munkát – de ha Roman szerez egy kis pénzt, azt azonnal elveri szerencsejátékon), de a 3. rész végére már komolyabbá vált a történet, úgyhogy folytatni fogom. (Ja, Roman valódi neve egyébként Manjiro, de úgy tűnik, ez senkit se érdekel.)

BAKUMATSU GIJINDEN ROMAN - 01_01BAKUMATSU GIJINDEN ROMAN - 03_1

Kotoura-san(eddig 3 részt láttam belőle): Kotoura Haruka kiskora óta képes olvasni mások gondolataiban (pontosabban hallja őket), de sajnos nem tudja megkülönböztetni, hogy amikor valamit hall, akkor azt a közelében lévő illető mondta, vagy csak magában gondolta – így sokszor szándéka ellenére kikotyogja mások legféltettebb titkait is – nagyon gyakran olyan titkokat, amiket ismerősei, barátai nem ismernének be másoknak, így amikor Haruka ezekről a titkokról beszél, ahelyett, hogy beismernék a rejtett gondolataikat, sokan inkább letagadják azokat és hazugnak titulálják  a lányt. Emiatt Harukát már általános iskolás korában megrögzött hazudozónak tartják ismerősei, barátait idővel mind elveszíti, majd apja, végül anyja is otthagyja őt, azt kívánva, bárcsak ne szülte volna meg Harukát.

Kotoura következő évei teljes magányban teltek, középiskolás korában már meg se próbál barátokat szerezni, mert úgy gondolja, csak fájdalmat okoz azoknak, akikhez közel kerül. Képességét azonban nem tudja elrejteni, így a balhék továbbra sem kerülik el, ami azt eredményezi, hogy rendszeresen kénytelen iskolát váltani. Történetünk elején ismét új iskolába kerül, ahol szintén nem vár boldogságot, de ezúttal meglepetés éri: egyik osztálytársa, Manabe-kun rájön, hogy Kotoura gondolatolvasó – de ez egyáltalán nem zavarja a fiút! Hamar megkedveli a lányt, és innentől Haruka élete megváltozik…

Kotoura-san - 01_1Kotoura-san - 03_5Kotoura-san - 03_6

A Haruka gyerekkorát bemutató jelenetek a leglehangolóbbak közé tartoztak, amiket az utóbbi időben animében láttam, ezután elég furcsa volt, ahogy Kotoura-san és Manabe-kun megismerkedése után a sorozat drámából átment vígjátékba, a hangulatok skáláján a cucc az egyik végpontból a másikba került. Talán az zavart leginkább a hangulatváltásban, ahogy a lány bocsánat, hogy élek-üzemmódból percek alatt átment TE PERVERZ IDIÓTA-üzemmódba (ugyanis Manabe kedvenc szórakozásai közé tartozik, hogy hiányos öltözékben, kihívó pózokban képzelje el  Kotourát, ezzel zavarba hozva a lányt).

A poénok általában jók, úgyhogy alapvetően nem sajnálom, hogy nagy szerepet kapott a vígjátéki elem a történetben, viszont attól tartok, az ügyetlen hangulati ingadozás a későbbiekben is megmaradhat. Emellett a sorozat grafikájával sem vagyok teljesen kibékülve (az én ízlésemnek néha már túl moe). Folytatni fogom, de nem biztos, hogy be is fogom fejezni.

Kotoura-san - 03_2Kotoura-san - 03_3

Magi (eddig 15 részt láttam belőle): az első rész óta (amiről itt írtam) sokat fejlődött a sorozat: a történet is jó és a szereplők is.

Magi - 10_2Magi - 10_3Magi_-_08_1Magi - 13_1

Bocs, hogy ilyen nagyban tettembe a képeket, de ez volt az egyetlen módja annak, hogy ez a szerencsétlen wordpress ne csúsztassa össze őket az alattuk lévő szöveggel. Probléma megoldva, köszi, Kdanni:)

Reklámok

Hyouka

Oreki Houtarou-t középiskolába kerülésekor a nővére, Tomoe arra utasítja kéri, hogy lépjen be abba az iskolai klubba, aminek a lány maga is tagja volt annak idején, és amit az akut taghiány miatt a megszűnés veszélye fenyeget. Mivel Tomoe több különböző küzdősportban is jártas, Houtarou jobbnak látja, ha teljesíti a kérést, és tényleg belép a klasszikus irodalommal foglalkozó klubba. A fiú alapvetően a háta közepére se kívánja az egész klubosdit, mivel életelve, hogy a lehető legkevesebb energiát pazaroljon el felesleges dolgokkal, de mivel várhatóan ő lesz a klub egyetlen tagja, bízik abban, hogy a délutánjai így is nyugodtan fognak telni. Azonban amikor kinyitja a klubszobát, meglepetés éri: a szobában már van valaki – ami azért nagyon érdekes, mert a szoba kulcsra volt zárva, és Houtarou nyitotta ki. A Chitanda Eru éven bemutatkozó lány azonban váltig állítja, hogy nincs nála egy másik kulcs, amivel bezárhatta volna magát. Eru szeme azonnal felcsillan, amikor ráébred, hogy ők ketten egy Rejtély kellős közepén találták magukat. Megkéri a fiút, hogy segítsen rájönni, mi is történhetett, és Houtarou nem tudja kivonni magát Eru pillantásának ereje alól…

Bővebben…