Magi

MINDEN AZ ÉN HIBÁÁÁÁÁÁÁM!!

Ahem, khmm, elnézést.

Szóval:

Aladdin, Alibaba, Dzsinn… a Magi az Ezeregyéjszaka meséinek világát veszi alapul történetéhez.

Alibaba egy fiatal kereskedő, akinek elég rosszul megy az üzlete. Jelenleg épp egy gazdag kalmár beszállítója, de kezdi elveszteni az abba vetett reményét, hogy a munkájából meg tudna élni és azt tervezi, hogy ha a mostani megbízása véget ér, szerencsét próbál a közeli Toronyban, hogy meggazdagodjon.  A Torony egyike azon titokzatos és hatalmas épületeknek, amelyek 14 évvel ezelőtt jelentek meg a világ különböző részein, és amelyekben a legendák szerint kincseket és varázserejű tárgyakat találhatnak a tornyokat felkereső és azokat meghódító kalandorok.

A munka azonban nem úgy alakul, hogy azt Alibaba szerette volna: a kereskedő karavánjához érkezve azt veszi észre, hogy a szállításra bepakolt dinnyék épp eltűnnek egy ki tudja honnan odakerült gyerek – Aladdin – gyomrában. Az áru eltűnéséért a kereskedő persze Alibabát vonja felelősségre – annak ellenére, hogy utóbbi sem tudja, mi történt, és ő is most találkozott először Aladdinnal. Aladdin ezután elkezdi mágnesként követni Alibabát, aminek az lesz a vége, hogy a két fiú az Aladdin által okozott újabb kalamajkák miatt jóvátételként kénytelen a karavánnal tartani. Az út persze nem úgy alakul, ahogy az el lett tervezve, és Aladdin rákényszerül arra, hogy megidézze azt, aki miatt már korábban is feltűnést keltett: a neki engedelmeskedő Dzsinnt, Ugót.

Magi - 10_2Magi - 17_1Aladdin és UgoAlibabaMorgianaMagi_-_08_1Magi - 13_1Magi - 16_1

Nem állíthatom, hogy a Magi első része elkápráztatott volna: az epizód legnagyobb részében se a szereplők (a szerencsétlen, eleinte folyamatosan a “nem vagyok képes semmire, értéktelen vagyok, minden az én hibám” mantrát nyomó, Alibaba, se az első látásra a shounenanimék szokásos vidám idiótájának tűnő Aladdin), se a humor nem volt különösebben magával ragadó, de a rész végi akciójelenet a két szereplő pozitív vonásait is megmutatta, és az addig hiányzó izgalmat is meghozta. A következő részek szerencsére ezt, a komolyabb vonalat vitték tovább, a sorozat izgalmas volt, és Morgiana személyében egy érdekes új karakter is bekerült a sorozatba.

Az első torony kalandja után a történet hosszú időre otthagyja a toronyfoglalgatást, és új helyszínek, új szereplők jelennek meg. Hamar kiderül, hogy nem a tornyok állnak a Magi sztorijának a középpontjában  – Aladdinék az egyenként meghódítandó tornyok egymástól elszigetelt ellenfelei helyett egy mindenütt jelenlévő, azok szörnyeinél sokkal hatalmasabb ellenféllel találják szemben magukat, és a velük való küzdelmek során szép lassan kiderül az is, hogy ki/mi is a címben szereplő Magi. Azonban annak ellenére, hogy a Magi elméletileg egy harcolós shounenanime (illetve eredetileg manga) lenne, nem folyton bunyóval oldanak meg minden problémát, hanem üdítő módon a sorozat leghosszabb összefüggő részét adó szál egy, a végére nagyon érdekessé váló váló politikai konfliktust is fel tud mutatni (és Alibaba is komoly jellemfejlődésen ment keresztül). Sajnos azonban itt is becsúszott egy-két hiba, pl. hogy Aladdin, a címszereplő Magi gyakorlatilag huszadrangú mellékszereplővé vált, vagy hogy az egyik szereplőnél komolyan kellett vennünk azt, hogy az illető az egyik részben még beképzelt pszichopata, a következőben meg már egy aranyos cukikislány, aki a legjobb tudása szerint igyekszik segíteni hőseinket. De volt valami, ami még ennél is jobban fájt, amin már röhögnöm kellett kínomban: amikor az egyik szereplő az alábbi szavakkal jellemezte gyerekkorát: “Egy nyomornegyedben nőttel fel anyámmal, aki prostituált volt. Minden napunk nagyon vidáman telt.” Lolwut?

Kár, hogy ennek a lezárultával csak egyre rosszabb és rosszabb lett a sorozat.

A következő epizódokban megjelent legalább tucat új szereplő, akiknek a többsége csak egy összecsapott és amúgy sem túl érdekfeszítő harcban kapott néhány percnyi szerepet. Róluk csak annyit érdemes elmondani, hogy volt közöttük egy Pisti nevű lány :D. De a közülük a legtöbb szerepet kapó Hakuryuu se segített az animén (amely ekkorra már legalább egy, a mangát olvasók által nagyon várt, ám katasztrofálisan animált jelenetet tudhatott maga mögött): egy az egyben azt hozta, ami Alibaba karakterét a sorozat során többször nehezen tolerálhatóvá tette: a “nem vagyok képes semmire, értéktelen vagyok, minden az én hibám” életérzést. De ennél is volt lejjebb: amikor Hakuryuu végre kikecmergett a gödörből, akkor, nos akkor Alibabából ismét előtört az emo, hiába szedte össze magát kétszer húsz rész alatt, a sorozat végén harmadszorra is eljátszotta az “értéktelen, gyáva alak vagyok, aki csak balszerencsét hoz másokra” című műsorszámát. A Magi mangáját olvasó ismerőseim ekkorra már mind kígyót-békát kiáltottak az animére, amit meg tudok érteni (pedig jómagam igencsak lassan haladok a manga fogyasztásával).

Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy ekkorát változassanak az eredeti alapanyagon, – néha már az is felmerült bennem, hogy talán Kaji Yuukinak, Alibaba seiyuujának a korábbi szerepeire próbáltak meg rájátszani Alibaba jellemének a megváltoztatásával (komolyan mondom, eddig még csak ugyanilyen szerencsétlen, önbizalomhiányos, mások által rendszeresen kihasznált/megalázott, stb. szereplők hangjaként hallottam ezt a fickót), de nagyon remélem, hogy a még idén elkezdődő második szezonba nem próbál majd beleokoskodni az animés stáb.
A sorozat első 16-18 része azért elszórakoztatott, szóval legyen
6/10

Advertisements

Magi” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Amiért megtűrtem a sorozatot és végig is néztem az csak az első részek során tapasztalt humor volt, hogy az anime nem vette komolyan magát, a furcsa karakterválogatással pedig lekötött-n e a figyelmem. Valóban, végül egy vérbeli, klisépanelekből felhúzott shonen sorozat lett belőle, amely alsó hangon remekül visszaadja ezt a japán szemléletmódot: légy szerény és hagy hogy mások becsüljenek / ezt mindig így fordítják, ahogy írtad is: Minden az én hibám! 🙂
    *Azon sorozatok termetes csokrába tartozik, melyeket ugyan megnézek, ha kijön belőlük új rész, amúgy csak egy pipa a AA-n a neve mellé, hogy ez is megvolt.
    Morgiana reakciós, ezt tudtuk, viszont ez a Hakuryuu gyerek lehetett volna tökösebb, így kinézet alapján, helyette emo szerencsétlenkedés, na őt én sem szerettem. Többiek: Szinbádon kívül csak filléres filler karakterek, az utolsó két rész csatái, mikor ostromolják Szindriát a gonosz erői… és minden egyes baszott C vonalbeli karakter kap 1,5 perces “nagyon gyenge vagyok és megölnek / HAHA, az nevet aki utoljára nevet” panelt, no ez jócskán csappant az élvezeti értéken, de akkora már mindegy, mert úgyis 20 perc múlva jön a happy end, ami elég szirupos lett…
    *Hejj, mikor lesznek megint olyan sorozatlezárások, mint anno az Elfen Lied esetében… 🙂

  2. “Amiért megtűrtem a sorozatot és végig is néztem az csak az első részek során tapasztalt humor volt, hogy az anime nem vette komolyan magát, a furcsa karakterválogatással pedig lekötött-n e a figyelmem.”

    Jaja,sokkal jobb anime lett volna, ha a humor és a komolykodás viszonylagos egyensúlyban lett volna.

  3. Kár hogy a jelek szerint a vége felé esésbe kezd a színvonal javarészt az A-1 belekontárkodása miatt, pedig egy jó ideje el akartam kezdeni annak köszönhetően hogy egyesek szerint valamelyest hajaz az FMA-ra. Na meg a Space Brothers-t (és a Saint Onii-san OVA-t) leszámítva ez volt az egyetlen olyan A-1 stuff mostanában amiből kinéztem látatlanban a tűrhető szintű minőséget, a Vividred Operationba pedig kár volt beleölni a pénzt amikor erre és az SB-re is fordíthatták volna a lekötött figyelmet/pénzt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s