Bakumatsu Gijinden Roman és Maoyuu Maou Yuusha

Egyik sorozatról se tudnék annyit írni, hogy az megérdemeljen egy-egy külön bejegyzést, úgyhogy úgy döntöttem, együtt írok a kettőről.

Bakumatsu Gijinden Roman

BGR

Roman a húgával, Koharuval és barátaival együtt nappal kisebb-nagyobb ügyekben segíti a valamilyen problémával hozzájuk fordulókat, az éjszakáit pedig afféle 19. századi Robin Hoodként tölti: kirabolja a vagyonukat tisztességtelen módszerekkel szerzett gazdagokat, hogy az így szerzett pénzt a szegényeknek adja. Az első részek elég laza hangulatúak voltak, ami nem győzött meg, a poénok nem mindig voltak valami jók (pl. mivel Roman mások megsegítéséért nem hajlandó pénzt elfogadni, folyton csórók, ezért Koharu folyton arra ösztökéli Romant, hogy találjon valami fizetős munkát – de ha Roman szerez egy kis pénzt, azt azonnal elveri szerencsejátékon), de a 3. rész végére már komolyabbá vált a történet. Ez sajnos nem tartott sokáig, az epizódok minősége és értelmi szintje ingadozó volt, igazából csak azért nem dobtam a sorozatot, mert folyamatosan húzták előttem a mézesmadzagot, hogy van valami komoly történet is háttérben, nem csak bugyuta sztorik és fura, anakronisztikus (cyberpunk?) találmányok.

Bárcsak ne lett volna.

A sorozat második felében bedobtak egy rakás, valószínűleg hasraütéssel kitalált csavart, amelyek hatására az addig egyszer nézhetős sorozat akkora marhasággá vált (példának okáért: ott volt a kibernetikus karral rendelkező Perry admirális és a különféle dolgai), amit csak azoknak tudok ajánlani, akik szeretnek rossz animéket nézni.

5/10

(Ja, Roman valódi neve egyébként Manjiro, de nem rémlik, hogy a sorozat folyamán olyan sokan emlegették volna ezen a néven.)

Maou Maoyuu Yuusha

MMY2

Egy fantasyvilágban az emberek és a démonok hosszú-hosszú évek óta háborúban állnak egymással. A Hősnek sikerül bejutnia a Démonkirály kastélyába, hogy megölje őt és ezzel véget vessen a háborúnak. Azonban amikor végre szembekerül ellenségével, nagy meglepetés éri: a Démonkirály valójában nem egy gonosz szörnyeteg, hanem egy csinos, kedves és okos fiatal lány (aki csak a hagyományok miatt viseli a Démonkirály nevet). A lány előáll egy tervvel aminek segítségével véget vethetnek a háborúnak, és a Hős csatlakozik hozzá. Így hát elindulnak kettesben, hogy elkezdjék megvalósítani a Démonkirálynő tervének első lépését.

A Maou Maoyuu Yuusha sokban emlékeztet a Spice and Wolfra, ahhoz hasonlóan itt is fontos szerepet kap a két főszereplő kapcsolata, valamint a gazdaságnak az emberek életében játszott szerepe, és itt sem hiányzik a szerelmi szál sem. Azzal ellentétben azonban itt a mikroökonómia helyett a makroökonómián van a hangsúly, a Démonkirálynő nagyobb léptékben tervez. A történet is hosszabb időtartamot ölel fel, és a szereplőket is tucatjával kell számolni. Itt kezdődnek a sorozat problémái is: a hosszú időtartam több time skippel járt együtt, és azzal, hogy a két főszereplő egyike több epizódra eltűnt, hogy végrehajtson valami feladatot – ami a démonkirálynő tervének szempontjából fontos volt, és amiből a néző semmit sem látott, pedig érdekes lett volna. Az, hogy főszereplő pár hónapokig távol volt egymástól, természetesen a szerelmi szálnak sem használt. Az utolsó részekre a kismillió szereplő miatt is nehezen követhetővé  – illetve, hogy pontosan fogalmazzak: összecsapottá – vált a sorozat: a történet túlságosan nagy ívű volt ahhoz, hogy 12 rész alatt tisztességen elő lehessen adni. 24 részes sorozatként nagyon jó lehetett volna, de így… (Gondolom a produkciós stáb egyik fejese megmondta a forgatókönyvírónak, hogy a 12. rész végére el  a regény hányadik kötetéig kell eljutni, amit a forgatókönyvíró csak úgy tudott megoldani, hogy a történet felét kihagyta.)

Akárhogy is történt, kár érte.

5/10 

(Wow, még a tavaszi szezon vége előtt sikerült lerendeznem a téli sorozatokat?)

Advertisements

Bakumatsu Gijinden Roman és Maoyuu Maou Yuusha” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A Roman kapcsán ismerős a mézesmadzag-effektus, bár nekem inkább a várt Lupin III minőség volt az ami a kelleténél több ideig tartott a sorozat mellett, de úgy az ötödik rész végére ejtettem a sorozatot mint a huzat. Az egy dolog hogy az anakronisztikus világ közel sem működött olyan jól mint teszem azt a Samurai Champlooban, de Romant se sikerült megkedvelnem egy fikarcnyit sem: mintha összegyúrták volna Lupin személyiségét és Jigen szakállát egy szereplővé, csak éppen túlságosan a figura szánalmasságára mentek rá ahelyett, hogy Lupinhoz hasonlóan meglett volna az egészséges egyensúly a béna és a badass véglet között. Mindezek ellenére az opening-ending páros témaválasztáshoz képest mért elvontsága jól sikerült szvsz, mondhatnám azt is hogy minden részben ezek voltak a leginkább várt pillanatok. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s