Őszi sorozatok #2

(Jobb későn, mint soha…)

Gingitsune

Gingitsune

A sorozat a sintoizmus által a természetfelettit ötvözi a mindennapi életről szóló animékkel: Saeki Makoto családtagjai már generációk óta egy sintó szentély papjaiként ill. papnőiként élnek, és Makoto már kislánykorától kezdve különleges életet él: anyja (a szentély rangidős papnője) halála óta látja Gintarót,  a hely heroldját, a szentély és az istenek között kapcsolatot tartó rókaszellemet. A cinikus és látszólag lusta Gintaro és  a kedves, segítőkész Makoto furcsa kettőst alkotnak, de valójában nagyon jó barátok. Makoto különféle ügyekbe rángatja bele barátját, ezek során mind embereknek, mind más heroldoknak. A Makotóékkal kapcsolatba kerülő szereplők legfontosabbjai Satoru, egy másik szentély örököse, és az ő heroldja, Haru, akik be is költöznek a Saeki családhoz . Satoru az őt nevelő nagynénjéék lelki bántalmazása miatt az évek alatt zárkózott fiúvá vált, aki csak Haruhoz áll közel, és a sorozat második fele nem kis részben az ő (részben Makoto segítségével történő) felengedéséről szól.

Ez a Gingitsune egyik legnagyobb rákfenéje: Satoru (és az ő angstja) egy idő után már-már átveszi a sorozat főszerepét, Makoto és Gintaro pedig a kelleténél több részben kerülnek háttérbe. (Volt olyan rész, ami után úgy éreztem, hogy ennek az animének inkább a Satoru címet kellett volna kapnia.)

A másik, talán még nagyobb probléma, hogy a Gingitsune epizodikus történetei nem valami emlékezetesek: nem rosszak ugyan, de nem hiszem, hogy sokakban mély nyomokat hagynának. Ez persze az egész sorozatra vetítve egy olyan cuccot eredményez, amelyet nyugodtan el lehet nézegetni, de amelyre valószínűleg pár hónap múlva már csak kevesen fognak emlékezni.

6/10

Gingitsune - 05_3SatoruGingitsune - 11_1

Kyoukai no Kanata

KnK3

Akihito elsőre – mint megannyi másik anime főszereplője – átlagos középiskolásnak látszik, de valójában nem az. A fiú félig ember, félig pedig démon, és a démoni vére sebezhetetlenné teszi őt. Egy nap hazafelé menet észreveszi, hogy egy lány le akarja vetni magát az iskolaépület tetejéről. Akihitónak sikerül megakadályozni ezt, és ezután egyre több időt töltenek együtt – Akihito pont az olyan szemüveges lányokra bukik, mint Mirai, a lányról pedig kiderül, hogy démonvadász, aki valami miatt nem meri bevinni a végső csapást a legyőzött démonoknak, és kapva kap a lehetőségen, hogy a halhatatlan fiún gyakorolhasson.

Hamarosan még több démonvadászt megismerünk (közöttük eleinte a legfontosabb szerepet Akihito évfolyamtársa, Mitsuki, és imoutofétises bátyja, Hiroomi játssza), majd szép egyre jobban elmerülünk a történet világában, miközben hőseink városában megjelenik egy legendás erejű démon is…

A sorozat folyamán a szereplők közötti kapcsolatok és a főszereplők múltja legalább olyan fontos szerepet kapnak, mint a démonok elleni harcok. A laza, nyílt, a szemüveges lányok iránti szeretetét nem titkoló Akihito, és a félénk, zárkózott Mirai lassacskán egyre közelebb kerül egymáshoz, és ahogy egyre jobban megismerik egymást rájönnek, hogy személyiségük hiába eltérő, mégis sokban hasonlítanak egymásra. A lánnyal együtt a néző is egyre többet tud meg Akihitóról, a fiú barátairól, és arról, hogy mi köti össze Akihitót Mitsukival és annak hugicafétises bátyjával. A szereplők beszélgetései során a humort sem nélkülözi a történet, tudniillik Akihito szereti a szemüvegeket és a Miraihoz hasonló szemüveges lányokat, de a lányt zavarja, ahogy a fiú folyton a szemüvegekről beszél, és ebből vicces jelenetek születnek. A történet folyamán azt is megtudhatjuk, hogy Hiroomi viszont a saját húga után kajtat, akinek ez nem tetszik, és ez szintén nagyon vicces.

Komolyra fordítva a szót:

az elsőre sem valami acélos poénok agyonismételtek, továbbá rég láttam olyan sorozatot, amelyikben a komoly és a vicces(nek szánt) jelenetek ennyire rosszul váltják egymást, a komolyabb részeket gyakran tönkrevágják az oda nem illő,  viccesnek szánt jelenetek. Külön említést érdemel Akihito leírhatatlanul infantilis, idióta és irritáló anyja, akinek a legtöbb jeleneténél azt kívántam, bárcsak felrúgná őt valaki (a sorozat becsületére legyen mondva: anyuci a többi szereplőnek is az idegeire ment, és néhányszor valóban felrúgták).

A sztoriban sem működik minden, és ha jól sejtem, a problémák részben abból adódtak, hogy a cucc regényből animébe való adaptálása közben az anime stábja hozzátett egy-két dolgot, de ezt nem gondolták át eléggé. Van pl.  egy csak az animében szereplő karakter, akivel – miután az őt érintő történet lezárult – látványosan nem tudtak mit kezdeni az írók, de ami még rosszabb: a sorozat vége felé behoztak egy olyan csavart, amivel az első részek pozitív fejleményei közül nem keveset tettek tönkre. Ott van továbbá a sorozat vége: én nagyon szeretem, ha egy sorozat happy enddel végződik, de azt már nem annyira komálom, amikor egy szereplő teljesen megmagyarázatlanul feltámad, csak azért, hogy a fent említett vég bekövetkezhessen.

Azért szerencsére nem csak rosszat tudok mondani a sorozatról: amikor nincsenek benne nagyobb hülyeségek, akkor határozottan élvezetes, izgalmas, és a két főszereplőt elég hamar meg lehet kedvelni*. Az animációra sem volt panaszom, a KyoAni hozta a megszokott minőséget, és az akciójelenetek parádésra sikerültek. Az opening is bejött.

*ez a tényező a pontozásnál is közbejátszott: objektíven nézve a Kyoukai no Kanata elég sok hibával rendelkezik ahhoz, hogy csak kevés pontot adjak rá, de a két főszereplő miatt azért mégiscsak élveztem a sorozatot, szóval legyen ez is 6/10.

MiraiMitsukiKyoukai_no_Kanata_-_08_1Kyoukai_no_Kanata_-_05_1