Tavaszi szezon #1

Soredemo Sekai Wa Utsukushii

Az Eső Hercegsége uralkodójának legfiatalabb lánya, Nike hercegnő útra kel a Nap Királyságának fővárosába, hogy megismerje jövendőbelijét, a Nap Királyát. Váratlan bonyodalmak után el is jut céljába, ahol meglepetés éri: I. Livius király (szolgálói számára Livi-sama), a nagy hódító, akiről alattvalói körében sok-sok (többnyire egymásnak ellentmondó) pletyka kering, egy első látásra teljesen normálisnak tűnő, a lánynál évekkel fiatalabb fiú. Liviusnak azonban nemcsak a termete, hanem a tűréshatára is alacsony, hamar vitába keveredik önérzetes menyasszonyával, és Nike máris a királyi vár börtönében találja magát. Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy megadja magát, és mivel Esőország minden hercegnője énekével képes irányítani a víz erejét, megvannak a módszerei arra, hogy kivágja magát szorult helyzetéből, és kivívja vőlegénye elismerését (és hogy móresre tanítsa a pimasz kölköt).

A sorozat arról szól, hogyan kerül egyre közelebb egymáshoz a két főszereplő, és hogyan birkóznak meg az útjukban álló akadályokkal, egyrészről az egybekelésüket ellenző különféle frakciókkal, másrészről Livius múltjával és a fiú ebből fakadó zárkózottságával – a fiúra nem volt jó hatással, hogy gyerekként kellett a vállaira vennie az uralkodóra nehezedő felelősséget. Ez az út szerencsére nemcsak a leküzdendő problémákról szól: a történet könnyedebb jeleneteiben Nike és Livi duója szinte bármikor meg tudott nevettetni, a SoreSekai a legjobb vígjáték, amit az utóbbi időben láttam. (Ami elég nagy szó egy olyan animétől, amely alaptörténetét tekintve azért mégiscsak egy komolyabb sorozat.)

Azért van, amibe bele tudok kötni, a későbbi részeknél voltak erőltetettnek érződő jelenetek (pl. Livius hirtelen visszatér a jellemfejlődése egy korábbi, barátságtalanabb, már maga mögött hagyott szakaszába). Egy idő után Nike esőidéző éneke is elkezdett agyonismételtté válni: nem volt rossz dal, de azért nem vesztettünk volna semmit azzal, ha nincs benne majd’ minden részben. A harmadik problémám a seiyuukkal volt: elég ritkán fordul elő, hogy úgy érzem, valakinek a hangja nagyon nem illik az általa játszott karakterhez, de ez most mindkét főszereplőnél így volt: mindkét főszereplőnél azt éreztem, hogy korukhoz képest túl öregnek hangzanak.

De ezekkel a problémákkal együtt még mindig a Soredemo Sekai wa Utsukushii tetszett a legjobban a tavaszi szezon sorozatai közül.

Soredemo Sekai wa Utsukushii - 02_3 Soredemo Sekai wa Utsukushii - 07_1 Soredemo Sekai wa Utsukushii - 11_1 Soredemo Sekai wa Utsukushii - 04_1

No Game No Life

A tavaszi szezon (talán) legnagyobb hype-ot kapó sorozatát eleinte nem állt szándékomban megnézni, de egy idő után már annyi embertől olvastam, hogy “OMG ez az év legjobb sorozata!!”, hogy már-már muszáj volt próbát tennem vele.

A 18 éves Sora, és 11 éves húga, Shiro élete a számítógépes játékok körül forog, a “normális” világot megvetik, amikor nem alszanak, minden percüket a számítógép előtt töltik, ők az MMO-k uralkodói. Egy öt teljes napig tartó menet után már éppen megpihennének, amikor egy titokzatos ismeretlen kihívja őket. A játék végén teljesül a testvérek egy régi álma: az idegen elviszi őket egy Disboard nevű világba, egy olyan helyre, ahol a különböző népek/fajok egymással való konfliktusaikat háború helyett társasjátékokkal döntik el. Ebben a világban a különböző fajokat a játékok során elért sikereik alapján rangsorolják, és a többiekkel szemben különleges képességekkel nem rendelkező emberi faj a rangsor legalján szégyenkezik. Sora és Shiro örömmel vetik bele magukat a versenybe, hogy dicsőséget szerezzenek maguknak és az emberiségnek.

A sorozat tehát arról szól, hogy a másik világba átkerülve hogyan lesz két, a mi világunkban kívülállónak számító, magányos otakuból a legnagyobb zseni, akik a sorozatot néző otakuk nagy örömére a hobbijukból származó ismereteik segítségével győzik le ellenfeleiket. Ennek megfelelően személyiségük is otakukra kalibrált: Sora a sztereotipikus szűz otaku (aki nem ritkán beszél szexuális vágyairól, és igyekszik megkukkolni a vele élő lányokat, mégsem jut velük semmire), és amikor egy-egy játék/meccs közben épp nyerésre áll, előtör belőle az arrogancia,  Shiro pedig a koraérett loli, aki khm, nem feltétlenül átlagos érzésekkel viseltet bátyja iránt, és akit a kedves néző többször is megtekinthet alsóneműben (vagy anélkül). A többi szereplő között van még balfék nagymellű, trollkodós nagymellű, és egyéb fétiseket felvonultató szereplő is, hogy mindenki megkapja a magáét.

A játékok maguk egyébként egész érdekesek, élvezetesek, helyenként határozottan izgalmasak, ez az oka annak, hogy a fenti bekezdésben leírtak ellenére sem dobtam a sorozatot, csak hát ezekkel is van egy kis baj: Sora és Shiro már az első résztől kezdve emlegetik, hogy ők ketten együtt senki ellen nem veszítenek, és valóban: a 12 rész alatt végig legyőzhetetlenek maradnak – bár a sorozat első felében komolyan megszenvednek a győzelmeikért, és egy-egy játék tényleg nem sokon múlik, de az utolsó részek meccseit már sokkal könnyebben, ezáltal sokkal kevésbé izgalmasabban nyerik.

A grafikára viszont tényleg nincs egy rossz szavam se: a No Game No Life grafikája minőségi, a színvilága pedig igazán egyedi és emlékezetes (még ha elsőre furcsán is hat), és Disboard fantáziavilágának ábrázolásából sem spórolták ki az ötleteket.

Az otakuknak szóló animéket kedvelőknek bátran ajánlom (bár ők alighanem már rég megnézték), másoknak viszont nem feltétlenül.

No Game No Life - 01_4 No Game No Life - 01_3 No Game No Life - 04_1 No Game No Life - 12_1 No Game No Life - 06_1

Mahouka Koukou no Rettousei

A 21. század végére a világ jócskán megváltozott: a harmadik világháború után a varázserővel rendelkező emberek nagy hatalomra tettek szert, és minden ország irányításában nagy szerepet töltenek be. Képzésük külön, varázslókra specializált középiskolákban történik. Az egyik ilyen középiskolában kezdi meg tanulmányait Shiba Tatsuya és húga, Miyuki is. Miyuki a felvételi vizsgájának eredménye alapján az iskola legjobb diákjait tömörítő kurzusba kerül, míg imádott bátyja, az elméleti vizsgán jól teljesítő, de a gyakorlati részen kevésbé sikeres Tatsuya a gyengébbik, az első kurzus sok tanulója által lenézett második csoportba kerül. A testvérek már az iskola első napján belekeverednek az első és a második csoport diákjai közötti összetűzésekbe, és ekkor kiderül, hogy bár Tatsuyának a vizsgája alapján átlagos tanulónak kellene lennie, mégis ő a legerősebb, legokosabb és minden egyéb szempontból legjobb diák, aki csak betette a lábát az iskolába.

Nem viccelek: a Mahoukának már az első nyolc része se volt egetverően jó (az anime alapját adó regény olvasói szerint az adaptáció nagyjából úgy mehetett végbe, hogy az animés stáb fogott egy láncfűrészt, és random dolgokat vágott ki a könyvekből – emiatt a cselekmény egyes eseményei értelmetlenek vagy érthetetlenek), de a 9. epizóddal kezdődő harcművészeti varázslóbajnokság részei körülbelül a következő három elemből épültek fel: a) Tatsuya (akit akkora istenként ábrázolnak, hogy Kirito vagy a fent említett Sora-Shiro duó sírva menekülne előle) valami überkirály dolgot csinál, b) a mellékszereplők arról beszélnek, hogy a Tatsuya mennyire überkirály, c) valaki hosszú perceken át beszél az aktuálisan végrehajtott varázslat olyan technikai részleteiről, amely részletek jó, ha a nézők 1%-át érdeklik (apró pozitívum, hogy az akciójelenetek nem rosszak). Ja, és időnként még arról is szó esik, hogy Miyuki mennyire imádja a bátyját. (Hab a tortán: egy idő után egy másik szereplőről is kiderül, hogy bele van esve a bátyjába.)

Ezt a sorozatot alapvetően csak azért nézem, hogy röhöghessek azon, mennyire pocsék, másoknak is csak ilyen célra tudom ajánlani.

Mahouka Koukou no Rettousei - 17_1 Mahouka Koukou no Rettousei - 14_1

(Folyt. köv.)

Advertisements

Tavaszi szezon #1” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az NGNL-el próbálkoztam egy négy-öt rész erejéig egy pár hónapja, de ahogy egy bizonyos tehetségkutatóban említették anno, nem jött át a produkció. Azt elismerem hogy ez részben azért volt mert alapjában véve sem az eseteim az ilyesféle “játékos” sztorik, de úgy cuzámmen nem jött be az a fajta mentalitás amit képviselt, és ezen az se segített hogy egyik szereplő sem volt se szimpatikus, se érdekes, a játékokhoz meg már az első után úgy álltam hozzá hogy “okés srácok, úgyis megnyeritek, nem kell ez a műfeszültség és műbadass attitűd”. A szereplőknél egyedül talán Stephanie tetszett valamennyire (és ebben nagy szerepet játszott Yoko Hikasa alakítása), de nála jött ki talán a legjobban a “nem szabad a mellékszereplőket közel olyan kompetensnek feltüntetni mint a címeres badass főszereplő(ke)t” című tipikus betegség, és habár a grafika valóban illő módon élénk, valahogy sose tudtam megbarátkozni azzal a bizonyos bloom effekttel, egy rész alapján ugyanez az egyik bajom egyébként a nyári szezonból a Hanayamatával is. Mindezek ellenére annyi biztos hogy ez kellemesen jobb egy SAO szintű valaminél, de szvsz egy újabb esete volt annak hogy a nagy hype nem feltétlen takar jó címet mindenkinek.

    Ezt a Mahoukát viszont lehet csekkolom ha nagyon nem lesz mit néznem, a “Based God Tatsuya” és társai jellegű viccek az esetek többségében meg tudnak nevettetni, pláne ha úgy adják elő mintha valami vallásról lenne szó. 🙂

  2. NGNL: volt olyan rész, ami után majdnem dobtam, de végül is elég érdekes volt ahhoz, hogy ne dobjam, meg aztán nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen játékos sztorit (talán a YGO-t úgy tíz éve). Egyébként nálam is Stephanie (és Jibril) volt az, akit úgy-ahogy sikerült megkedvelni.
    Mahouka: állj neki még most, és akkor majd együtt isteníthetjük Tatsuyát, akarom mondani ONII-SAMÁt a conon. 😀 (Már ha jössz.)

  3. Arra nem fogadok per pillanat hogy lesz-e lelkierőm végignézni a Mahoukát, de BASED GOD TATSUYA ONII-SAMA annyira kezd kipenderíteni az elveimből hogy valamilyen formában merítenem kell az isteni nedűből. Vagy azt csinálom mint a tavaly tavaszi conra az SAO-val és gyorsított lejátszás mellett bedarálom, vagy normális sebesség mellett megpróbálok legalább a feléig elkecmeregni, máskülönben erős szenvedést látok magam előtt. Hacsak TATSUYA KAMI-ONII-SAMA meg nem szór áldásával és kegyelmességével, és hű apostolaként fogom kegyeletemet lerónni előtte.

    (Ami a cont illeti eddig úgy néz ki hogy megyek, de addig még ott van két hét szóval bármi bejöhet még)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s