Kuroko 3

Kuroko's_Basketball_3_-_54_3

A Kuroko harmadik szezonja a történet lezárása, amely az előző sorozatban elkezdődött torna elődöntőjével indul, hogy egy pár részen át tartó, a szereplők Teikou-beli múltját bemutató visszaemlékezés után végre a Végső Összecsapás következhessen (amelyet nem apróz el az anime: a meccs kilenc részen át zajlott).

Kuroko csapatának tehát még két mérkőzést kell megnyernie, hogy övék lehessen a hőn áhított kupa, de az egyik meccset egykori csapatkapitánya, a Csodák Generációjának vezére, a mindeddig legyőzhetetlen Akashi ellen kell játszaniuk.

Kuroko's Basketball 3 - 65_1Kuroko's_Basketball_3_-_57_1Kuroko's Basketball 3 - 67_1

Ahogy a történet haladt, már előző két szezonban is egyre több és több eltúlzott képesség jelent meg a játékosok fegyvertárában, ez a széria viszont már teljesen átment fantasy-be, és odáig jutott, hogy a hárompontos vonalról zsákoló, vagy a palánk magasságáig felugró játékosok még a sorozat kevésbé nevetséges dolgai közé tartoztak. Akashi, a végső ellenség, bocsánat, ellenfél, a képességei és a személyisége alapján már inkább tűnik Bleach-főgonosznak, mint középiskolás kosárlabdázónak. A legyőzhetetlensége, szövegei és túltápoltsága miatt szinte folyamatosan kapartam az arcomat – ahányszor csak megjelent és elkezdett a saját felsőbbrendűségéről beszélni, azonnal röhögni sírni támadt kedvem.
Szerencsére amikor nem Akashi van a fókuszban (és amikor nem a Barátság Erejéről papolnak a 9001. alkalommal), akkor a sorozat továbbra is egy izgalmas és élvezhető shounen.
6/10 (erős jóindulattal)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s