Dragon Ball Super teaser

Kijött egy rövid kedvcsináló a július 5-én induló sorozathoz:

Reklámok

Új Dragon Ball-sorozat indul nyáron!

Másfél héttel az új DBZ-film mozikba kerülése után robbant a bomba: idén júliusban 18 év után új Dragon Ball-sorozat indul, amely Dragon Ball Chou néven fog futni Japánban (angol neve pedig Dragon Ball Super lesz).

Vegyesek az érzelmeim, nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e a hírnek. Az egyik szemem örül annak, hogy újra átélhetem azt az izgalmat, amit gyerekkoromban éreztem a sorozat nézésekor, a másik viszont sír: így a harminc felé közeledve már előre félek attól, az egészről ordítani fog, hogy a DBC (vagy DBS?) csak az eredeti történet kilencezer-sokadik rókabőrének a lehúzása. A cinikus énem azt mondja, hogy ebből simán a gyerekkori emlékek megcsúfolása lehet, és talán érdemesebb lenne kihagyni az egészet.

De ahogy magamat ismerem, biztosan nem fogom kibírni, hogy ne kezdjem el. 😀

(Itt olvastam a hírt.)

Dragon Ball Kai

A DBZ kezdetének 20. évfordulójára indult ez a sorozat: a Z rövidített, az eredetinél pörgősebb változata (kivágták belőle a fillereket és megvágták azokat a jeleneteket, amikor az ellenfelek percekig nézték egymást), ami a Cell Saga végéig dolgozta fel az eredetit. 193 részből 97 lett.
Megtartották a még élő régi szinkronhangokat, de a háttérzenéket újakra cserélték és az endingek meg az opening is újak.
Persze még jobb lett volna, ha a Buu Sagára is kiterjed a Kai, de számomra – pedig a DB-t és a DBZ-t mindig maximálisan csak objektív szempontok szerint értékeltem – így is teljesen nyilvánvaló, hogy a Kai az utóbbi évek legnagyszerűbb animéje.
Ennél fogva az sem lehet kérdéses, hogy egy tízpontos skálán hány pontot is érdemel:

Új Dragon Ball manga a láthatáron

A Kai után mangafronton is visszatér a DB… Az új manga a Dragon Ball SD címet viseli és – az eredeti mangaka, Toriyama Akira helyett – Ōishi Naho fogja rajzolni. A DBSD Goku gyerekkorába fogja visszakalauzolni az olvasót, és úgy tippelem, hogy inkább a humorra lesz kihegyezve, mint az akcióra. Az első fejezet december 3-án jelenik meg.

Nem tudom, hogy reagáljak a hírre… Természetesen örülök, hogy új csatornát kapok a nosztalgia kiélésére – de a racionálisan gondolkodó részem nincs feltétlenül meggyőződve arról, hogy szükség van erre a mangára, és arról sem, hogy jó ötlet volt kivenni Toriyama kezéből a DB világát.