Nodame Cantabile Finale

Nodame és Chiaki párizsi kalandjainak második felvonása a Paris-hen folytatása, alapvetően ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a célokkal. A Finalét az előző két sorozat közti átmenetnek éreztem. A két főszereplő kapcsolata továbbra is fejlődik, rajtuk kívül a Finale is a párizsi barátokkal közös életről szól, a tanulás mellett egyeseknek már a további tanulás vs munka kérdése is előjön.

A Finale hangulatában inkább az első sorozatra emlékeztetett, mint a Paris-henre, sokkal vidámabb annál (Nodame lököttségeit még mindig nem tudom megunni). A grafikában nem vettem észre nagyobb gubancokat, az op elmegy, az ed már jobban tetszett.

A legnagyobb problémám az ezzel a sorozattal, hogy a legtöbb rész nem nagyon maradt meg bennem. Mindegyik rész nagyon jó, nagyon szép, mindennel meg voltam elégedve, de ha el akarnám mesélni, hogy mi minden történt ez alatt a 11 rész alatt, bajban lennék, mert csak néhány helyzetet, eseményt tudnék felidézni, pedig nem is olyan rég ért véget a széria. (Igazából azért is ültem ennyit ezen a szövegen, mert azt hittem, ki tudok magamból csavarni még néhány sort, de végül feladtam a próbálkozást.) A Finale cím amúgy kissé csalóka, Nodame és Chiaki története még nem ért véget, a sorozatot nemsokára követi egy OAD, és a mangából is van még ráadás.

(Legalább) Egyszer azért mindenképpen ajánlom.

7/10

Reklámok

Nodame Cantabile: Paris-hen

Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy az első sorozat nagyon tetszett, a szerethetően ütődött karakterekkel, az extrém megjelenéseket többé-kevésbé hanyagoló karakterdizájnnal (bár emiatt összekevertem egyes szereplőket) és ha eltúlzottnak is éreztem a végén Nodame gyerekkori traumájának a hatását,  az alapját el tudtam fogadni. 8/10-re értékeltem, amikor tavaly nyáron megnéztem. Ezután természetesen nagyon vártam a folytatást.

Nodame ezúttal Párizsban viszi őrületbe Chiakit és az új ismerőseit agyalágyultságával, kettőjük még mindig nagyszerű komédiás párost alkot. Nodame hamar megkedvelteti magát az új lakótársakkal, az otaku Frankkal, de még az elkényeztetett pasivadász Tanya is összebarátkozik vele (miután a Chiaki becserkészésére irányuló kísérlete kudarcba fulladt.) Főszereplőink szorgalmasan nekikezdenek tanulmányaik párizsi folytatásának, Nodame számára ez nem problémamentes, Chiaki viszont egész könnyen veszi az akadályokat, a sorozat felénél már felhívást kap arra, hogy valódi karmesterként dolgozhasson egy valódi zenekarnál. (Ami szép és jó… lenne, ha az amúgy nagymúltú Roux-Marlet zenekar nem állna a szétesés szélén, a pocsék hangulatú próbákkal és az egyre-másra kilépő zenészekkel.)

Bővebben…