Tenkuu no Escaflowne, Violet Evergarden

Tenkuu no Escaflowne

Az Escaflowne a ’90-es évek egyik nagy, klasszikusként emlegetett fantasy-animéje, már évek óta terveztem, hogy egyszer meg kellene nézni, de végül csak nemrég kerítettem rá sort.

Hitomi egy jóstehetséggel rendelkező iskoláslány, akinek egy nap egy sárkánnyal viaskodó fiatal harcos látomása jelenik meg – és miután a látomás valósággá válik, a lány átkerül Gaeába, a világba, ahonnan a sárkány és az azzal harcoló Van érkeztek. Van Fanelia országának fiatal uralkodója, aki épp megkoronázására készül. A ceremóniát azonban megzavarja egy ellenséges támadás és Van hiába aktiválja a Fanelia királyai által használt (és a sorozat címét adó) Escaflowne névű óriásrobotját, nem tudja megakadályozni, hogy a Zaibach Birodalom hadserege elpusztítsa fővárosát. Innentől kezdve ő és Hitomi együtt menekülnek az ellenséges katonák elől, útjuk során újabb és újabb országokba eljutva, ahol hol barátokat szereznek, hol pedig ellenségekbe botlanak és közben megismerik Gaea múltjának titkait és rájönnek arra, mi Zaibach uralkodójának végső célja a hódításaival.

Az Escaflowne több különböző műfajt kever össze, méghozzá sikeresen, a fantasy jól vegyül el a mechával, a shounen animékben megszokott harcok pedig a shoujo sorozatokban előforduló szerelmi háromszöges lelki vívódásokkal, és a manapság divatos “a főhős átkerül egy másik világba” stílussal (azonban az ilyen stílusú mai sorozatokkal ellentétben mellőzi az otaku kliséhalmokat). Változatos szereplőgárdával rendelkezik, amelyben nem csak Hitomi és Van kap fontos szerepet.

A történet bemutatása szempontjából jelentős különbség van a sorozat első és második fele között, míg az első részekben egyenletesen, lépésről-lépésre ismerjük meg a világot, a sorozat második felében mélyebben elmerülünk Gaea múltjában és titkaiban,  de a történet csapongóbbá válik. Többször éreztem azt, hogy az aktuális történetszálra több időt is szánhattak volna, és néha zavaró volt, hogy egyes fontosabb szereplők néha részekre eltűntek. A negatívumokat azért ellensúlyozták a pozitívumok, így a sorozat mégsem okozott csalódást (még ha a legenda státuszt némileg túlzásnak is érzem).

Violet Evergarden

A téli szezon egyik legjobban várt sorozata, a Kyoto Animation idei nagy dobása.

Egy, az első világháború utáni Európához hasonló világban járunk. Violet egy titokzatos múltú, különleges képességű katonalány, egy igazi gyilkológép, aki mindenben az őrnagya parancsát követte. Bougainvillea őrnagy befogadta őt, és megpróbált emberi érzéseket kelteni a viselkedésében meglehetősen robotra emlékeztető, egyesek által nem is embernek tekintett Violetben. A háború utolsó csatájában azonban Violet súlyos sérüléseket szerzett, az őrnagy pedig eltűnt. A kórházból kikerülve Violet elfogadja Bougainvillea  egyik barátja, Hodgins ezredes ajánlatát, és beáll a hadseregtől kilépett Hodgins újonnan alapított cégébe gépírónőnek. Munkája nem könnyű, ugyanis feladata nem egyszerűen lediktált levelek megírása, hanem az, hogy az ügyfelek egyszerű szavaiból ő fogalmazzon elegáns irományokat, de mivel Violet  nem ismeri a békés civil életet, eleinte komoly kihívás elé állítja őt az ügyfelekkel való kommunikáció.

A történet során a kollégáival és ügyfeleivel való társalgásai során szerzett különféle élmények hatására a lány szép lassan elkezdi megszokni új környezetét és ahogyan egyre több érzelmeket fedez fel magában, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megértse az őrnagy egykor hozzá intézett szavát. (“Szeretlek.”)

Az anime tehát alapvetően Violet és az epizódszereplők kapcsolatára épül, így élvezhetősége erősen függ attól, hogy a nézőt mennyire fogja meg az aktuális epizódszereplő és az ő sztorija. Ami engem illet, sajnos ez csak mérsékelten sikerült: ugyan teljesen érthető, hogy egy olyan sorozatban, amely egy, a háborús szenvedések hatását magán viselő társadalomról szól, rendszeresek a lehangoló, szomorú történetek, de a túlzott egysíkúság idővel kiszámíthatóvá teszi az animét – volt olyan karakter, akivel kapcsolatban fél perccel a megjelenése után már biztos voltam, hogy nem fogja megérni a rész végét (és az epizód végére tényleg megölték), és így egyre nehezebben tudtam beleélni magam a történésekbe. (Egy ennyire epizodikus sorozatnak nem használ, ha a nézőt hidegen hagyják az epizódszereplők…) Vannak ugyan olyan részek, amelyek kitörnek az egyhangúságból (pl. a Violet háborús cselekedeteiről szólók), de sajnos nem elég, ahogy egy, a sorozatot pár rész után szüneteltető nézőtársam a sorozat háromnegyedénél kérdezte: “Történik benne valami, vagy továbbra is csak angstolás megy?” Apropó, Violet múltja: sajnos egyáltalán nem derült ki, hogy honnan származik a lány és mitől/hogyan vált szuperkatonává, remélem, hogy a folytatásban erről azért szó esik majd.

A grafika viszont tényleg gyönyörű, a Kyoto Animation ismét kitett magáért (nagyon sajnálom, hogy nem ők csinálják a Full Metal Panic IV-et…). Akinek egy animében a szép grafika vagy a drámai történetet a fontos, az próbát tehet a sorozattal.

 

Reklámok

Inuyashiki, Shingeki no Bahamut: Virgin Soul

Hosszú szünet után végre újra támadt egy kis időm és motivációm arra, hogy írjak pár sort, és terveim szerint nem ez lesz az utolsó bejegyzésem.

 

Inuyashiki

Inuyashiki Ichirou egy 58 éves irodai alkalmazott, akit mind munkatársai, mind saját családtagjai semmibe vesznek és levegőnek néznek. Előrehaladott állapotú rákja miatt már csak rövid ideje lenne hátra, amikor egy földönkívüli űrhajó kényszerleszállása során rajta landol, és Ichirou meghal. Az idegenek azonban nem szeretnék, ha nyoma maradna látogatásuknak: fejlett technológiájuk alkalmazásával robotot építenek belőle és újjáélesztik őt – Inuyashiki külsőleg nem változik meg, viszont ezentúl különleges képességekkel rendelkezik (és betegségéből is kigyógyul). Újonnan szerzett erejét arra használja, hogy másokon segítsen és életeket mentsen, az első négy részben különféle kalandokba bonyolódva.. Sajnos azonban volt még egy ember, aki a baleset elszenvedőjeként Inuyashikihez hasonló testi átváltozáson ment át, és ő az öreg teljes ellentéte: a fiatal Shishigami Hiro arra leginkább arra használja újonnan nyert képességeit, hogy találomra kiválasztott családokat öljön meg szórakozásból, és a bankautomaták meghackelésével pénzt vegyen ki mások számlájáról. A sorozat kétharmada arról szól, hogyan kutatnak egymás után, és hogyan próbálja meg Inuyashiki megállítani Shishigamit.

Az első részek során végig az volt az érzésem, hogy Inuyashiki azért keveredik random kalandokba, mert a manga szerzőjének nem volt hosszabb távú terve arra, hogy milyen történetet szeretne írni köré, és a idővel rájöttem, hogy a megérzésem nem csalt: hamarosan Shishigami vált a sorozat főszereplőjévé, és a címszereplő sokadrangú mellékkarakterré esett vissza. Shishigamival a szerző egy “a gyilkosoknak is vannak szeretteik, akik hatást tudnak gyakorolni rájuk” típusú történetet szeretett volna elmesélni, sajnos ennek az lett a vége, hogy Hiro időnként 180 fokos személyiségváltozáson ment keresztül. A képet tovább rontotta az epizódszereplők bántóan egyszerű ábrázolása (fiatalok=együttérzésre képtelen szörnyetegek), egy nézőtársaim megfogalmazásában: “a sorozat kifinomult, akár egy szájbarúgás”. Az utolsó két részben látott röhejes feleszmélések és pálfordulások  aztán végképp feltették a pontot az i-re.

(Legalább az opening fantáziadúsra sikeredett.)

Számomra az Inuyashiki őszi szezon egyik legjobban várt sorozata volt, végül az év csalódása lett.

 

Shingeki no Bahamut: Virgin Soul

10 évvel járunk a sorozat előzménye, a SnB Genesis után: az emberek, istenek és démonok vetélkedésében az emberek állnak nyerésre: Anatae királya, XVII. Charioce a démonok többségét vagy rabságba vetette, vagy rejtőzködésre kényszerítette, és sikeres hadjáratokat vezet az istenek ellen is.

Történetünk főszereplője, Nina Drango egy fiatal lány, aki azért érkezett Anatae fővárosába, hogy sikeres fejvadász váljon belőle, de egyelőre a törvényen kívüliek üldözése helyett még csak építkezéseken használja emberfeletti erejét. Hamarosan azonban megismerkedik a Charioce könyörtelen uralma ellen harcoló kevés démon egyikével, aki felismeri a lány különleges képességét, és ez az események olyan láncolatát indítja el, amely egyrészt cselekvésre készteti az előző sorozat, a Genesis főszereplőit is, másrészt hatással van az egész kontinens jövőjére.

Az anime külsőségeire nem volt panaszom,  a grafikája végig nagyon jó, a zene is jó és az openingek is egészen emlékezetesek és összességében végig lekötött a sorozat. A történetben és karakterábrázolásban viszont már vannak dolgok, amikbe nem tudok nem belekötni: az egyik Nina, aki akármilyen megrázó és kegyetlen eseménybe kerül is, nagyon sokáig ugyanolyan éretlen csitri marad, aki nem komolyodik meg az átéltek hatására. Egy másik szereplőnek alig van jelleme, szinte csak azért létezik, hogy mozgassa a cselekményt, egy harmadik pedig… róla spoilerek nélkül csak annyit mondanék, hogy mintha nem is ugyanaz az illető lenne a sorozat első ill. második felében, a sorozat végére a forgatókönyvíró gyakorlatilag megfeledkezett az első részekben véghezvitt tetteiről és így nem tudtam komolyan venni az utolsó részekben játszott szerepét.

A fenti negatívumok ellenére a Virgin Soul  azért mégis egy szórakoztató sorozat, amit minden fantasyrajongónak ajánlok.

Kenran Butou Sai: The Mars Daybreak

KBS

A távoli jövő: a fiatal Gram az immár élhetővé tett Marson él. Aktuálisan éppen egy építkezésen dolgozna, de a bolygót sújtó gazdasági válság miatt több munkatársával együtt őt is elbocsátják. Amikor az Auróra Hajója nevű tengeralattjáró kalózbandája a városukba érkezik, hogy megcsapolják a kormányzat raktárát, Gramnek kapóra jön a dolog, és felcsap kalóznak – és az eseménye sodrában még egy mechára is szert tesz.

A raktár kifosztásával a kalózok persze csak még jobban  magukra haragítják a kormányt, és innentől kezdve a hadsereg szinte folyamatosan Gram és újdonsült barátai sarkában van, Gram számára pedig tovább bonyolítja az ügyet, hogy az elfogásukra összehívott egységben ott van gyerekkori barátnője, Vess is.

Gram ugyan első látásra vérbeli shounen-főhős, laza és csak mának él; de szerencsére sok más társával ellentétben nem hót idióta, hanem egy többé-kevésbé érett fiatal felnőtt, aki a különféle egykori munkái miatt több olyan készséggel is rendelkezik, ami időnként a kalózkodás alatt is jól jön (pl. amikor feltűnik neki, hogy a hajón kapható kaja nem valami jó, felcsap szakácsnak, és kifőzdés múltjára támaszkodva olyan ebédeket főz, amivel a társai barátsága mellett azok pénzét is elnyeri). Szerencsére az alkotók azért nem estek túlzásba Gram képességeivel kapcsolatban, így néhány újabb animével (pl. Mahouka) ellentétben ez a sorozat nem a főszereplő istenítéséről szól.

Gram és Elizabeth kapitányKBS_05_1 KBS_12_3 KBS_12_4

A többi szereplő is teljesen rendben van, hamar meg lehet őket kedvelni (bár kevés köztük az igazán emlékezetes), a fontosabb szereplők mind kaptak egy-egy olyan részt, amely csak egyikükre koncentrált.

A kalózkodás fogalmát viszont igen érdekesen értelmezte a Bones stúdió: a kalózok legkomolyabb rajtaütése a kormányzati raktár első részben bemutatott kiürítése, a sorozat folyamán az Auróra hajója egyetlen áruszállító hajót sem rabol ki, kalózságuk gyakorlatilag abban merül ki, hogy idővel bejön egy kincskeresős szál is a történetbe. Mivel azonban a sorozat legtöbb része arról szól, hogyan tudják legyőzni az őket üldöző hadsereget, és hogyan menekülnek meg az ellenségük által állított csapdákból, a szereplők inkább tűnnek a fennálló hatalommal küzdő ellenállóknak, mint kalózoknak (emiatt a Kenran Butou Sai némileg az Eureka 7 előfutárának is nevezhető). Ez annál is furcsább, mert nemcsak ellenfeleik nevezik ők barbárnak és vérszomjasnak, hanem néha maga Elizabeth kapitány is arról beszél, hogy mennyire durva és kegyetlen a kalózlét, viszont ezt az állítást a sorozat nem igazolja (jellemző példa, hogy kalózaink pl. milyen brutális fegyverekkel készültek fel egy közelharcra a sorozat vége felé: pár fickó vascsöveket vett magához a “csatához”, egy másikuk pedig egy partvist. A fenti, alighanem a korhatár-besoroláshoz kapcsolódó dolgoknál nagyobb probléma, hogy a sorozat lehetett volna izgalmasabb is, a “juss be a bázisba, és kapcsold ki az érzékelőket” és a “le kell lépnünk a minket üldöző túlerő elől” típusú részekből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Az elvesztegetett potenciál egyébként is jellemző a sorozatra: az elején sikerült összehozni egy egész érdekes kezdést, és megteremteni egy olyan világot, amelyet szívesen megismertem volna jobban is, de az alkotók ahelyett, hogy elmélyítették volna történetet, inkább a napi kalandokra koncentráltak.

Aha, persze
Aha, persze

KBS_22_2KBS_26_1KBS_14_2KBS_13_2KBS_13_1KBS_12_5KBS_25_2

 

Ennek ellenére a sorozat egyáltalán nem rossz, unalmasnak azért nem unalmas, a szereplőket is meg lehet kedvelni és Gram az egyik legjobb főszereplő, akit az utóbbi időben könnyebb hangulatú animében láttam. Ami engem illet, szívesebben néznék meg még egy ilyen lazább sorozatot, mint egy olyat, ami nagyon epikus és nagyra törő akar lenni, de pofára esik.

6/10

 

 

Rakudai Kishi no Cavalry

Bizonyos szempontból Mahouka light a sorozat: a főszereplő egy varázslóiskolába jár, a tehetségének mérése szerint a legrosszabbak közé tartozik, de hamar kiderül, hogy valójában a mérőrendszer nem megfelelő, és hősünk az iskola legjobbja és legokosabbja (az 5. részben a diáktársai már özönlenek hozzá, hogy tanítsa őket). Ehhez jön még hozzá, hogy főhősünket, Ikkit szinte az egész családja lenézni és megveti, csak húga szereti őt (de ő viszont nagyon).

A lényegi különbség az, hogy a főszereplő lány nem az említett testvér, hanem Stella, egy kis európai ország tsundere hercegnője, és kapcsolatuk alakulása is eltér a szokásos háremecchi light novelekben megszokottól. Már a 4. részben összejönnek, és ettől kezdve Stella a megszokott tsundere hülyeségeket is hanyagolja Ikkivel szemben. A viszonyuk alakulása a sorozat talán legnagyobb pozitívuma volt, azt hiszem nem csak számomra.

Rakudai Kishi no Cavalry - 09_1Rakudai Kishi no Cavalry - 04_1Rakudai Kishi no Cavalry - 02_1

Sajnos azért a klisék így se hiányoznak (pl. kretén, éretlen tanárnő) de legalább a harcok többsége egész szórakoztató. Az opening is kifejezetten jó lett, bár a sorozat hangulatához nem nagyon illik, túlságosan sötét lett. Apropó seté grafika: az anime számomra legrosszabb tulajdonsága volt a hangulatbeli csapkodás: időnként a komolyabb harcokhoz átváltottak egy sötétebb, kevés színt használó rajzstílusra, amivel sokkal komolyabbnak hatott a sorozat, majd pár perccel később már újra a light noveles gagyiságokat, pl. a viccesnek szánt, ám borzalmasan erőltetettre és humortalanra sikeredett imouto vs. tsundere veszekedéseket nyomják a képünkbe. Az utolsó két rész komolykodása meg sajnos különösen nem bírt meggyőzni,pláne úgy, hogy

az utolsó harcot egy perc alatt összecsapták, és off-screen ért véget.

5/10

Kiseijuu

Parasyte

Az emberiséget intelligens parazita élőlények támadják meg, melyek emberek agyába próbálnak meg beköltözni, hogy átvegyék az illető felett a hatalmat (akik megőrzik emberi alakjukat, de bármikor képesek csápos szörnyekké változni). Az emberekbe beköltözött paraziták ezután más emberek megevésével tartják fenn magukat, de az emberiség nem tud róluk (a paraziták áldozataivá vált emberek a hírekben csak mint titokzatos gyilkosságok áldozatai jelennek meg). A főszereplő Shinichibe is megpróbál beköltözni egy parazita, de Shinichi meg tudja akadályozni, hogy a támadó az agyába jusson, így a kis lény a fiú jobb kezében telepszik meg, és egy idő után Shinichi elnevezi őt Miginek (a migi szó magyarul “jobb”-at jelent). Shinichinek ezután el kell érnie, hogy ismerőseinek ne tűnjön fel a dolog (szerencséjére ez nem nehéz, mert Migi képes normális kéznek álcázni magát), és mivel a paraziták képesek megérezni egymás közelségét, egyre több másik parazitával találkoznak, akik általában ellenségesen viszonyulnak hozzájuk, és akiket le kell győzniük, hogy életben maradhassanak.

Parasyte - the maxim - 01_2 Parasyte - the maxim - 01_3 Parasyte - the maxim - 01_4 Parasyte - the maxim - 12_1Parasyte - the maxim - 22_1

De Shinichinek  nem csak a saját túléléséért folytatott küzdelmét, az ezzel járó rendszeres életveszélyt, és a saját emberségének esetleges elvesztéséhez kapcsolódó kételyeit kell  lelkileg feldolgoznia, hanem idővel azt is, hogy a hozzá közel állók is veszélybe kerülnek, és a tragédia nem mindig elkerülhető. Lelkitusája a Kiseijuu fontosabb alkotóelemei közé tartozik, az átéltek hatására a fiú  személyisége folyamatosan változik, a történet végére Shinichi már nem az az ember, akit az első részben megismertünk, vagy akit a sorozat közepén látunk. Társához hasonlóan Migi is hosszú utat jár be, ő sem marad az a szívtelen és csak a saját érdekeit figyelő lény, ami a Shinichibe való beköltözéskor volt. Sajnos azért nem minden karakter kapott ennyi figyelmet: a négy fontosabb női szereplő közül csak kettő volt igazán jellemes (kár, hogy ők nem kaptak túl nagy szerepet), míg a harmadik leginkább azzal vált hírhedtté a nézők között, hogy a sorozat első felét többnyire ugyanannak a mondatnak az ismételgetésével töltötte (“Te tényleg Izumi Shinichi-kun vagy?”), a negyedik pedig alighanem méltó lenne a Darwin-díjra. Ide tartozik még az is, hogy a szerelmi szál ritka gyengére sikeredett, az alkotóknak abszolút nem sikerült érzékeltetniük azt, hogy Shinichi és szíve hölgye tulajdonképpen miért is vonzódnak egymáshoz, miért is illenének össze (ellentétben pl. a pár bejegyzéssel korábban tárgyalt Gundam Build Fighters-szel).

Parasyte - the maxim - 12_3 Parasyte - the maxim - 12_4 Parasyte - the maxim - 12_6 Parasyte - the maxim - 15_1

A történet szinte végig izgalmas, ez az anime azok közé a sorozatok közé tartozik, amelyeknek sikerül annyira felkeltenie a néző érdeklődését, hogy egyszerre 4-5 részt, vagy még többet akarjon látni (még én is így voltam vele, pedig ez nálam elég ritka). Sajnos azonban pont az utolsó részeknél esett egy kicsit a színvonal, ami némileg azért csökkenti ennek az amúgy nagyon jó sorozatnak az értékét. De hogy valami pozitívval zárjam a mondókámat: a harcjelenetek minősége viszont az idő múlásával egyre javult: míg eleinte többnyire abból álltak, hogy az ellenségek egymás csapkodták a csápjaikkal, ahogy Shinichi és Migi egyre tapasztaltabbak lettek, a küzdelmek egyre kreatívabbá és ötletesebbé váltak.

7,5/10

Amagi Brilliant Park & Sword Art Online II

Amagi Brilliant Park

Amagi

Kanye West Kanie Seiya jóképű, okos, és karizmatikus, amit tud is magáról, de akármilyen  öntelt is, még az ő arcáról is lefagy a mosoly, amikor egyik évfolyamtársnője, 50 Cent Sento Isuzu muskétát szorít a fejéhez, és közli vele, hogy a hétvégén randira mennek, és a fiú nagyon megbánja, hanem a megadott időben nem lesz a megadott helyen…

Bővebben…