Joker Game

Joker Game - 01_1

1937-ben a japán hadsereg egyik tisztje létrehoz egy civilekből álló kémügynökséget: a D Ügynökség emberei különleges kiképzést kapva a világ különböző országaiban szolgálnak, a hírszerzés mellett az ellenséges kémek és a kettős ügynökök felfedésével is foglalkozva.

Az egy-két részes történetek mindig izgalmasak és jól kidolgozottak, a legtöbbjük igényli a gondolkozást (és néhány rész esetében sikerrel veszi rá a nézőket, hogy a homályos részleteket megbeszéljék egymás között). A sorozat a második világháború előtt és alatt játszódik, és a stáb a történet mellett a korhűségre (öltözködés, frizurák, járművek, – és amennyire hiányos ismereteim alapján meg tudom ítélni, a japán hadsereg tisztjeinek különféle kérdésekhez való hozzáállása is ide tartozik) is ügyelt, ami a jó grafikával együtt egy minőségi sorozatot eredményezett.

Sajnos azonban a szereplők „tökéletes kémek, akik bármilyen szerepet eljátszanak” mivolta ugyan érdekessé teszi a történetet, de a személyiségükből igen keveset mutat meg (az a kevés pedig főleg arról szól, hogy többségükre a kívülállók szörnyetegként tekintenek), ami azzal jár, hogy a néző nemigen kap lehetőséget arra, hogy megkedvelje a karaktereket, beleélje magát az eseményekbe, és esetleg még egyszer meg akarja nézni a sorozatot. Az egyetlen szereplő, aki tényleg nagyobb szerepet kap, és akit jobban megismerhetünk, az az ügynökséget létrehozó Yuuki alezredes – és még az ő múltja is, khm, rejtélyes… (A részek többsége egy-egy szereplőről és az ő küldetéséről szól, de sok esetben a szereplőket nyugodtan felcserélhetnénk.) Néha sajnos előfordul, hogy a főszereplőinket úgy próbálják zseninek bemutatni, hogy az aktuális ellenfelet ábrázolják ostobának, de szerencsére ez nem gyakori.

A negatívumok ellenére is mindenkinek ajánlom, aki szereti a komolyabb és a mostanában gyakori kliséktől mentes animéket.

8/10

Detective Conan: The Lost Ship in the Sky

Sonoko nagybátyja, Jirokichi elhatározza, hogy most már végre tényleg elkapja Kaito Kidet és az újságok címoldalára kerül: a családi konszern által épp befejezett hiperszuper léghajót épp megfelelő helynek tartja arra, hogy csalétekként elhelyezzen rajta egy drága ékszert. Balszerencséjére azonban egy terroristacsoport ugyanekkor támad meg egy mikroorganizmusokat kutató tudományos intézetet és rabol el belőle veszélyes baktériumokat, s emiatt a nagybácsi ismét csak az újságok utolsó oldalaira kerül. A léghajó azonban felszáll, de – rettentő meglepő módon – az egyik kabinban megtalálják az egyik ellopott ampullát és hamarosan a terroristákről is kiderül, hogy van némi lerendezendő ügyük a hajó egyik utasával, így a Kid elleni meccs háttérbe szorul…

A 14. film némi újdonságot hoz Conan egész estés kalandjaiba: már évek óta jellemző, hogy a manga (és a sorozat) történeteivel ellentétben a filmek az akcióra koncentrálnak, és nem annyira a rejtélyekre, de a Lost Ship in the Sky ezt még egy lépéssel megtoldja: ez az első film, amelyben nem keresnek egy titokzatos sorozatgyilkost sem. Sőt, valójában egyetlen gyilkosság sem történik; rejtély és fordulat ugyan van, de inkább Conan McClane terroristaellenes küzdelmén van a hangsúly: ez a történet inkább akciófilm vagy thriller, mint krimi (de azért a humor sem hiányzik belőle). Unalomra és akcióhiányra nem is panaszkodhatunk (ahogy a grafikára sem), viszont… azt még lenyelem, hogy Conan Tony Hawk-szintű gördeszkás mutatványokat csinál miközben pisztollyal lőnek rá, de hogy egy állítólag tapasztalt zsoldos viszonylag közelről lőjön géppisztollyal a gyalogos Conanre és mégse találja el, azon már csak kínomban röhögtem.

A végére persze nem marad el a terroristák valódi céljának felfedése, de ezzel sem voltam teljesen megelégedve., a film utolsó 20 perce egy kicsit olyan volt, mintha a forgatókönyvíró rájött volna, hogy kellene még egy csavar, mert különben nem lesz elég hosszú a film. Utólag visszagondolva nem állíthatom, hogy ne lettek volna olyan utalások, amelyek a fináléra céloztak volna, de mégis kissé erőltetettnek éreztem a dolgot.

Egyszer azért érdemes megnézni, Kaito Kid rajongóinak pedig kötelező darab.