Hyouka

Oreki Houtarou-t középiskolába kerülésekor a nővére, Tomoe arra utasítja kéri, hogy lépjen be abba az iskolai klubba, aminek a lány maga is tagja volt annak idején, és amit az akut taghiány miatt a megszűnés veszélye fenyeget. Mivel Tomoe több különböző küzdősportban is jártas, Houtarou jobbnak látja, ha teljesíti a kérést, és tényleg belép a klasszikus irodalommal foglalkozó klubba. A fiú alapvetően a háta közepére se kívánja az egész klubosdit, mivel életelve, hogy a lehető legkevesebb energiát pazaroljon el felesleges dolgokkal, de mivel várhatóan ő lesz a klub egyetlen tagja, bízik abban, hogy a délutánjai így is nyugodtan fognak telni. Azonban amikor kinyitja a klubszobát, meglepetés éri: a szobában már van valaki – ami azért nagyon érdekes, mert a szoba kulcsra volt zárva, és Houtarou nyitotta ki. A Chitanda Eru éven bemutatkozó lány azonban váltig állítja, hogy nincs nála egy másik kulcs, amivel bezárhatta volna magát. Eru szeme azonnal felcsillan, amikor ráébred, hogy ők ketten egy Rejtély kellős közepén találták magukat. Megkéri a fiút, hogy segítsen rájönni, mi is történhetett, és Houtarou nem tudja kivonni magát Eru pillantásának ereje alól…

Hamarosan belép a klubba Houtarou két régi barátja, Satoshi és Mayaka is, így a sorozat folyamán az ő négyesük kalandjait kísérhetjük figyelemmel, amint különféle kisebb-nagyobb rejtélyeket és problémákat oldanak meg. Az anime nemcsak a különböző titkok feltárásáról szól, hanem legalább akkora (ha nem még nagyobb) hangsúlyt kapnak a szereplők is: az anime mind a négy főszereplő lelki fejlődésével foglalkozik, és a sorozat végére kiderül, mindannyian többek annál, mint aminek a felszínen látszanak. Bár szinte mindegyik rejtély lekötött (az anime még első hallásra unalmasnak tűnő dolgokat is képes volt úgy tálalni, hogy az érdekesen legyen), a Hyouka legnagyobb erősségének nem ezt, hanem a karaktereket és párbeszédeiket éreztem. Houtarou és Eru kettőse nyerő páros, komoly eszmecseréktől sírva röhögős hülyeségekig bármit össze tudnak hozni, de a többiekre se lehetett panaszom.

Az animáció gyönyörű, a fény-árnyék játék és az egyéb vizuális megoldások nagyon ötletesek, az első opening nagyon hamar a kedvenceim közé került. Ez, és a fenti, dicsérő sorok ellenére mégsem alkalmazhatom a “legendás”, “klasszikus”, stb jelzőket a sorozattal kapcsolatban. A rejtélyek, bár változatosak, de sosem igazán komolyak: nincsenek elvetemült bűnözők, nem ólálkodnak sorozatgyilkosok minden utcasarkon. A legtöbb rejtély olyan, viszonylag hétköznapi dolgokból indul ki, amilyennel középiskolások találkozhatnak mindennapi életük során – bár engem a legtöbb rész magával tudott ragadni, ez teljesen szubjektív dolog, tisztában vagyok azzal, hogy egyesek pitiánerségük miatt unalmasnak találhatják Houtarou-ék kalandjait.

8/10