Odd Taxi
Történetünk a modern Tokióban játszódik, antropomorf állatokkal. Főszereplőnk Odokawa, egy magányos, középkorú rozmár, aki taxisofőrként dolgozik, és munkája során újabb és újabb fura figurákkal ismerkedik meg. E karakterekkel az Odd Taxi a modern társadalom egy csomó nyavalyáját mutatja be, a magánytól a játékfüggőségen át a szórakoztatóipar sötét oldaláig. Utasai különféle eseményekbe rángatják bele Odokawát, aki akaratlanul is bűnügyek külső szemlélőjévé válik Miközben igyekszik kimaradni a bajból idővel rájön, ahhoz, hogy ép bőrrel megússza a kalandjait, kénytelen magához ragadni a dolgokat irányítását. Ebben jó megfigyelőképessége és gyorsan vágó esze segíti.
Az első résznél kicsit még furcsa volt az antropomorf állatok szereplésével előadott krimi, de hamar magával ragadott a karaktergárda és a történet. Az elsőre nehezen komolyan vehető külső egy nagyon jó krimit takar, a szereplők különféle szálainak összeszövése szépen sikerült. Két kisebb dolog zavart csak: a kelleténél többször játszottak jelentős szerepet véletlen történések, és a játékfüggő szereplőt bemutató részt kicsit túlnyújtottnak éreztem.
86
San Magnolia köztársaságát megtámadja a vele szomszédos Giad Birodalom, és a köztársaság súlyos veszteségeket szenved. A helyzet talán még rosszabb lesz, amikor a giadi mechákba épített mesterséges intelligencia átveszi a hatalmat a birodalom felett (velük még tárgyalni sem lehet). a san magnoliai vezetés kétségbeesésében egy embertelen lépésre szánja el magát a: azoktól az állampolgáraiktól, akiknek nem fehér haja és kék szeme van, megvonják az emberi jogaikat, és őket küldik a frontvonalra, a hivatalosan 85 körzetből álló San Magnolia 86. körzetébe. A 86-nak nevezett katonákat a fővárosból irányítják fehér hajú parancsnokaik, a rendszert átható rasszizmus következtében a tisztek és alárendeltjeik többnyire gyűlölik egymást. Két főszereplőnk egyike Vladilena, egy jóindulatú, naiv fiatal lány, aki frissen végzett a katonai akadémián (a legjobb diákok között, őrnagyi rangot elérve), és eltökélt célja, hogy jó viszonyt alakítson ki az alá beosztott 86-os egységgel. Az egyik legjobb osztag élére kerül – hogy miért? Az osztag tagjai mesterei annak, hogy mentálisan tönkretegyék a felettesüket, és így kimondottan hírhedtnek számítanak a főváros tisztjei között. Másik főszereplőnk Shinei, a Vladilenára bízott osztag legjobb pilótája és főhadnagya, egy hallgatag, titokzatos katona.
Vladilena mindent megtesz azért, hogy alárendeltjei túléljék a kegyetlen csatákat, de a csapat a lány minden igyekezete ellenére is egyre csak fogy… A sorozat eddig megjelent két szezonja alatt az ő harcaikat követhetjük nyomon, a háború folyamán egyre jobban megismerhetjük a csapattagokat – és ők is egymást. Az alapötlet jó volt, de az első szezon alatt sokszor azt gondoltam, hogy a rasszizmust érzékeltető jelenetből kevesebb is elég lett volt (ugyanaz volt a helyzet, mint a Tsuki to Laika to Nosferatunál, a folyamatos “bele az arcodba” típusú jelenetek túl szájbarágósak voltak). Még egy dolog volt, ami eleinte lecsökkentette a lelkesedésemet, mégpedig a szereplők folyamatos hullása (“miért érdekeljenek a szereplők, ha a többségük pár rész alatt úgyis meghal?”), ami azt eredményezte, hogy valószínűleg sikerült megdöntenem az animenézési negatív rekordomat azzal, hogy a 23 részes sorozattal másfél hónap alatt végeztem.
Miután kialakult a stabil szereplőgárda, én is lelkesebbé váltam, a lelkesedésem majdnem végig kitartott, bár a második szezonnak voltak olyan részei, ahol idővel elkezdtem időhúzást érezni (és a loli nélkül is meglettem volna), ha egy kicsit feszesebbre veszik a tempót, szerintem eggyel kevesebb részből is ki lehetett volna hozni a második szezont. Amit még kissé furcsának találtam, az az volt, hogy amíg az első szezonban a szereplők félelem nélkül kezelték a harcokat, és egy öngyilkosnak tűnő küldetésbe is egykedvűen vágtak bele, a második szezonban, amikor a sorsuk egy jelentős fordulat után valamelyest jobbra fordul, a sorozat sokkal több időt szánt a lelki szenvedésükre. Szerencsére a lelki szenvedésnél nagyobb hangsúlyt kapott a lelki fejlődés, az utolsó részre egyesek szinte alig emlékeztettek a sorozat eleji énjükre. Az is mindenképp megemlítendő, hogy utolsó jelenet nagyon hatásos volt, méltó lezárása a szezonnak.
Összefoglalva: jó animáció, és jó ötletek (az intézményesített rasszizmus hülyesége, a háborún kívül mást nem ismerő gyerekkatonák jövője), de néha a kevesebb talán több lett volna. Ha lesz folytatás, nézni fogom.
SaiyaGin Blogja 