Sono Bisque Doll wa Koi o Suru; Bocchi the Rock

Sono Bisque Doll wa Koi o Suru

Gojou Wakana kisgyerekként elvesztette szüleit, szülei halála után nagyapja vette őt magához. Az öreg a tradicionális hina babák készítésével foglalkozik, és Wakana egyből beleszeretett a babákba: amint meglátta őket, egyből tudta, hogy ő is ilyeneket akar készíteni. Sajnos a környezetében nem mindenki értékelte ennyire ezeket a régimódi műremekeket: egy játszótársa kigúnyolta a kis Wakanát, amiért fiú létére a babák érdeklik őt. Ez annyira megviselte Wakanát, hogy teljesen visszahúzódóvá vált, és ezentúl minden szabadidejét a hinakészítés kitanulásával töltötte. Történetünk kezdetekor Wakana középiskolás, nincs egy barátja sem, meg sem próbál összebarátkozni az osztálytársaival, viszont végtelenül udvarias velük, amiért ők cserébe kihasználják hősünket. Egy nap, amikor osztálytársai rásózzák osztálytermük kitakarításának feladatát (ami több ember feladata lett volna), egyetlen ember marad csak vele, a gyönyörű és népszerű Kitagawa Marin. A lány ébreszti rá Wakanát arra, hogy a többiek csak kihasználják őt, és nem kellene hagynia magát. Marin szavai még pár nap múlva is a füleiben csengenek, amikor is véletlenül rájönnek egymás titkára: Marin arra, hogy Wakana hina babákkal foglalkozik, és tud varrni, Wakana pedig arra, hogy Marin cosplayelni szeretne, de amikor megpróbálta saját maga elkészíteni a ruháját, a varrásra tett kísérlete csúfos kudarccal végződött. Marin megkéri a fiút, hogy segítsen neki a kedvenc karaktere ruhájának elkészítésében, Wakanát pedig annyira fellelkesíti az, hogy a lány elfogadja az ő hobbiját, hogy azonnal igent mond. Az introvertált fiú és az extrovertált lány hamar közeli barátokká válnak, Wakana a babakészítésben szerzett tapasztalatai segítségével sok mindenre megtanítja Marint, amit a cosplaykészítéshez tudni kell, a lány pedig cserébe véget vet a fiú magányának: újabb és újabb kalandokra vonszolja őt, amely során Wakana új élményekre tesz szert, és világa kinyílik.

A sorozat alapvetően az ő kettősükről szól, arról, ahogy felfedezik a cosplayelés világát (amiből sok, a valóságban is hasznos dolgot megtudhat a néző), és arról, ahogy eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Így aztán a sorozat legnagyobb erősségének is a lét főszereplőt éreztem: Marin egy kedves, őszinte, végtelen lelkesedéssel és energiával bíró lány, aki nem fél megmondani a véleményét, de azért ő sem tökéletes: néha meggondolatlan, és a gyakorlati dolgokhoz nem nagyon van tehetsége (pl. nagy cosplayrajongó, de még egy részletes útmutatóval sem képes a ruhája elkészítésére; továbbá annak ellenére, hogy egyedül él, és magára főz, a “konyhaművészete” rémes), valamint hajlamos halogatni azokat a dolgokat, amikhez nincs kedve. Vele szemben Wakana udvarias és visszafogott, szorgalmas, a gyakorlati dolgokban ügyes, de az önbecsülése lehetetlenül alacsony. Utóbbi idővel annyira irreális volt, hogy egyre inkább a sorozat egyik legnagyobb gyengeségének kezdtem érezni: Marin folyamatosan dicsérte őt, és idővel Marin jelmezeit látva mások is elkezdtek megbízásokat adni Wakanának, aki akkor, amikor Marin mellett mások (köztük egy már befutott cosplayer) is lelkesen hálálkodtak neki, még mindig nem jutott el oda, hogy büszke legyen a munkájára, csak oda, hogy “végre a hasznára vagyok valakinek”. Egy másik negatívum, hogy néha a sorozat hajlamos volt az időhúzásra (a második részben különösen), és néha egy kicsivel kevesebb fanservice is elég lett volna. De hogy ne a negatívumokkal fejezzem be: nagyon jó volt az animációja, és poénoknak sem volt híján. Elvileg lesz majd folytatása (a dátum még nem ismert), mindenképp nézni fogom majd. (Megjegyzés: a sorozat az amerikai licenceléskor a My Dress Up Darling címet kapta, így további információkért ezen a címen is érdemes rákeresni.)

Bocchi the Rock

Gotoh Hitori egész életében magányos gyerek volt, az osztályában ő volt az, aki az iskolában mindig kimaradt a csoportosan játszott sportokból, és aki az osztálykiránduláson az osztálytársai helyett osztályfőnökkel együtt ebédelt. Hetedikes korában egy népszerű zenésszel készült interjút látva úgy dönt, ő is gitározni kezd, és gitártudásával fog barátokat és hírnevet szerezni. Három évvel később: Hitori már nagyon jól gitározik, az internetre álnéven feltöltött feldolgozásai népszerűek, de még mindig nincs egyetlen barátja sem, még mindig magányosan tölti a napjait az iskolában, és ha valaki hozzászól, még mindig zavarba jön (de akár azt is mondhatnám, hogy pánikba esik). Egy nap magával viszi a gitárját az iskolába, hátha ezzel feltűnést kelt, és valaki hozzá szól. A taktika elsőre nem látszik sikeresnek, egy osztálytárs sem reagál a gitárra, viszont hazafelé megszólítja őt egy ismeretlen lány. Ijichi Nijika a Kessoku Band nevű kezdő lánybanda vezetője, aki épp gitárost keres, mivel egyik gitárosuk otthagyta őket. Magával hurcolja Hitorit a banda törzshelyére, ahol egy rövid próba után hősünk a Kessoku Band tagjává válik. (Nijika adja neki a becenevét, az anime címét adó Bocchit is, ami egy szójáték, a “hitori bocchi” nagyjából azt jelenti, hogy “aki teljesen egyedül van”). Ezzel Hitori élete alapvetően változik meg, barátokra lel, hamarosan részmunkaidős állást vállal a klubban, és szép lassan (naaaagyon laaassaaaaan) kezdi hozzászokni a társasági élethez, és kezdi legyőzni a nyilvánosságtól való szorongását.

A Bocchi the Rock így tulajdonképpen két témáról szól: Bocchi személyes fejlődése mellett a Kessoku Band első lépéseiről is . A banda története egyben az is bemutatja, hogy milyen kihívásokat kell megugrania Japánban egy kezdő zenekarnak, valamint látunk néhány példát arra is, milyen nem várt akadályokba ütközhet egy zenekar egy koncert előtt, vagy rosszabb esetben egy koncert alatt (amit persze úgy kell megoldaniuk, hogy abból a közönség lehetőleg ne vegyen észre semmit). Nem meglepő módon a legfontosabb szereplők a zenekar tagja: a magának való, kissé különc Yamada Ryou, a Bocchi szöges ellentétének nevezhető, örökké energikus és optimista Kita Ikuyo (a szelfik és a banda közösségi médiájának nagymestere), és a csapatot összefogó, kedves és segítőkész Nijika. Mellettük szerepet kap még a klub vezetője, az elsőre ridegnek tűnő, de valójában jó szívű Seika (nem mellesleg Nijika nővére), az ő asszisztense, valamint a tapasztalt(abb) zenész Kikuri, de néha még Hitori családja is fontos szerephez jut. Nem annyira kidolgozott karakterek, mint Wakana és Marin a My Dress up Darlingban (ennyi karakterrel az nem is menne), de a fontosabb szereplők azért rendelkeznek legalább némi mélységgel.

A sorozat animációjára nem volt panaszom, sok benne a kifejezetten fantáziadús megoldás, különösen Bocchi összeomlásait ábrázolták sokféleképpen. Az animére igen jellemző a fekete humor, Bocchi problémáit is gyakran tálalják ebben a köntösben – és számomra ez a sorozat legnagyobb hibája: egyrészt nagyon sok ilyen jelenet van, ami a sorozat második felére már kezdett időhúzásnak érződni, másrészt (főleg és leginkább) viccet csinálni egy komoly mentális problémával küzdő fiatalból nagyon nincs rendben. (Ráadásul nem Hitori az egyetlen, akivel ez történik, a folyton piáló Kikuri alkoholizmusa is humorforrásnak van szánva.) De ha az ember el tud tekinteni ezektől a jelenetektől, akkor egy szórakoztató, és minőségi, és mondanivalóval is bíró animét fog látni.

Azért vettem egy bejegyzésebe ezt a két animét, mert a Sono Bisque Doll wa Koi o Suru és a Bocchi the Rock is ugyanazt a témát tárgyalja, ha más stílusban és tálalásban is, azt, hogy a fiatal főszereplő hogyan tud kitörni egy vagy több barát segítéségével a magányából, és mellette mindkettő nyújt egy kis betekintést egy-egy hobbiba. mindkét sorozatot ajánlom.